Öt évvel ezelőtt hagyta ott a kutatólaboratórium vezetőségét, a Financial Times szerint legújabban az OpenAI versenytársánnak felépítésére készül.
Hirdetés
 

Elon Musk egy mesterséges intelligenciát fejlesztő startup elindításán dolgozik, amelyet a ChatGPT-t is jegyző OpenAI versenytársának szán. A Twitter tulajdonosa MI-kutatókból és mérnökökből álló csapatot állít össze, emellett a SpaceX és a Tesla néhány befektetőjével is tárgyal az új vállalkozás támogatásáról – számolt be róla bennfentes forrásaira hivatkozva a Financial Times. A terv a jelek szerint már azelőtt megszületett, hogy március végén több ezer szakértővel és technológiai vezetővel együtt nyílt levélben kért azonnali hat hónapos szünetet az OpenAI GPT-4-nél erősebb rendszerek fejlesztésében a potenciális társadalmi kockázatára hivatkozva.

Egy korábbi, a Twitter házi MI-projektjeként hivatkozott programmal kapcsolatban már korábban is tudni lehetett, hogy Musk tízezres nagyságrendben vásárolt grafikus feldolgozó egységeket az Nvidiától, amelyeket a csúcskategóriás grafika mellett az olyan számításintenzív feladatokhoz szoktak használni, mint az MI-alkalmazások. Erre a hírre pénteken a csipgyártó részvényei is erősödtek, bár az Nvidia nem volt hajlandó kommentálni az ügyet. Az FT cikkéből az is kiderül, hogy a legmilliárdosabb milliárdos a múlt hónapban regisztrált egy X.AI Corp nevű céget, amelyet a nyilvántartás szerint Nevadában jegyeztek be, és Muskot jelölték meg igazgatójának.

Ez üzlet, de azért személyes is

A Reuters tudósítása alapján nem volt világos, hogy az új vállalkozás kapcsolatban áll-e a fenti kezdeményezéssel, az üzletember pedig nem reagált a hírügynökség kérdéseire. Az biztos, hogy Musk a 2015-ben non-profit szervezetként indult OpenAI egyik társalapítója volt, de 2018-ban távozott a cég igazgatótanácsából. Mióta a ChatGPT megnyitása beindította a generatív mesterséges intelligenciával kapcsolatos őrületet, hangosan kritizálja az OpenAI-t. Februárban már "zárt forrású, maximális profitra utazó vállalatnak" nevezte, amelyet "ténylegesen a Microsoft irányít". Utóbbi sok milliárd dollárt fektetett a társaságba, amellyel exkluzív együttműködéseket is bejelentett.

A dolognak állítólag személyes szálí is van: a Semafor március végi riportja riportja szerint Musk még 2018-ban azt olvasta az OpenAI vezetőinek fejére, hogy fejlesztéseikkel túlságosan elmaradnak a Google mögött, és megpróbálta megszerezni az OpenAI irányítását. Igazgatósági tagságáról való lemondására hivatalosan a Teslát érintő összeférhetetlenség miatt került sor, azonban ezzel együtt az OpenAI finanszírozását is leállította – a szervezet ezért is volt kénytelenlétrehozni profitorientált leányvállalatát. A ChatGPT novemberi robbanását követően Musk megvonta az OpenAI hozzáférését a Twitter adatforrásaihoz is, amelyet még a közösségi platform felvásárlása előtt kötött szerződés tett lehetővé.

Piaci hírek

A Burger King azt is MI-vel ellenőrizné, hogy mennyire kedves a kiszolgálás

A tengerentúlon még az idén elindul az a pilot program, amelynek során az alkalmazottakat hangvezérelt MI-headsetekkel szerelik fel.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.