A Grok állítólag szuper hatékony, és nagy előnye az X platformhoz való valós idejű hozzáférés, miközben a stílusából az is egyből kiderül, hogy ki irányítja a fejlesztését.

Musk mesterségesintelligencia startupja, az xAI beépül az X közösségimédia-platformba, és önálló alkalmazásként is elérhető lesz – derült ki a legmilliárdosabb milliárdos vasárnapi bejegyzéséből. Az xAI a nemrég beharangozott terveinek megfelelően kiadta első MI-modelljét, illetve az arra épülő Grok robotot, amit első körben az X Premium+ előfizetőinek tett elérhetővé. Musk hatalmas előnynek nevezte a versenytársakkal szemben, hogy a Grok valós időben dolgozza fel az X hálózatában megjelenő információt – ezzel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy a ChatGPT novemberi robbanását követően éppen ő vonta meg az OpenAI hozzáférését az akkor még Twitter néven futó X adatforrásaihoz.

Az üzletember a 2015-ben non-profit szervezetként indult OpenAI egyik társalapítója volt, de kiszorult annak irányításából, és a maga részéről le is állította a szervezet finanszírozását. Miután rendszeresen kritizálta a big tech vállalatok tevékenységét ezen a területen, idén tavasszal kiderült, hogy egy újabb MI-startup beindításán dolgozik. Az OpenAI versenytársának szánt xAI és annak iparági veteránokból álló csapata júliusban kezdte meg működését, olyan célokat fogalmazva meg, mint egy "igazságkereső MI" kifejlesztése. A rendszer az xAI szándékai szerint "az univerzum természetét" próbálná megfejteni, és a "beprogramozott erkölcs" helyett a "maximálisan kíváncsiság" tartaná a megfelelő irányban.

Lehet, hogy ezért volt szükség a Twitterre

A most bejelentett Grok (ami az angol nyelvű szlengben a megértést vagy felfogást jelenti) állítólag az alapoktól úgy lett tervezve, hogy szellemesen, sőt szarkasztikusan válaszoljon a felhasználók kérdéseire. Eleve versenyképes megoldásnak szánják az olyan piacvezető termékekkel szemben, mint amilyen az OpenAI GPT-je vagy az Anthropic Claude 2-je, és a cég webhelyén arról írnak, hogy már a Grok-0 prototípus is 33 milliárd paraméterrel operál. Ez több az OpenAI GPT-3.5 modelljéről közölt 20 milliárdnál, és elmarad ugyan a Meta LLaMA 2 rendszerének 70 milliárdjától, de az xAI szerint a hatékonysága megközelíti azt a szabványos benchmarkokon, miközben betanítása feleannyi erőforrást emészt fel.

A Grok-0-hoz képest máris "jelentős fejlesztéseket" jelentettek be a modell érvelési és kódolási képességeit illetően is, ami elegendő volt az újabb modellt, a Grok-1 kiadásához. Ez utóbbi jelenik meg a Grok chatbot kliensében is, hasonlóan ahhoz, ahogy az OpenAI GPT-modellje biztosítja a ChatGPT felhasználói élményét. Az xAI adatai alapján a Grok teljesítményét csak a lényegesen nagyobb adatkészleten tanított és nagyobb számítási kapacitással hajtott GPT-4 múlja felül számottevően, a "humoros megközelítés" mellett pedig a fejlesztők külön kiemelik, hogy a Grok nem csak megválaszolni akarja a kérdéseket, hanem arra is javaslatot tesz, hogy milyen kérdéseket érdemes feltenni.

Cloud & big data

Kitessékelnék a gyerekeket a közösségi médiából a francia elnök szakértői

Az Emmanuel Macron által felkért szakértői bizottság egyáltalán nem adna okostelefont a 13 éven aluliak kezébe, a közösségi médiát pedig 18 pluszos szolgáltatásként kezelné.
 
Hirdetés

Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól

A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.

A válasz egyszerű: arról függ, hogy hol, hogyan és milyen szabályozásoknak és üzleti elvárásoknak megfelelően tároljuk az információt. A lényeg azonban a részletekben rejlik.

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.