Az xAI nevű startup a korábbi hírek szerint a SpaceX és a Tesla finanszírozásával lépne fel az OpenAI kihívójaként, a cég első közleményében az univerzum valódi természetének megfejtéséről írnak.

A Financial Times először áprilisban szellőztette meg, hogy Elon Musk megpróbálja lenyomni az OpenAI-t, ha már elfoglalni nem tudta. A lap felidézte, hogy az üzletember öt évvel ezelőtt volt kénytelen elhagyni a kutatólaboratórium vezetőségét, egyben leállítva annak finanszírozását is, a ChatGPT novemberi robbanását követően pedig megvonta az OpenAI hozzáférését a Twitter adatforrásaihoz. Musk a FT cikke szerint tavasszal belevágott egy mesterséges intelligenciát fejlesztő startup felépítésébe, tízezres nagyságrendben rendelt a számításintenzív MI-alkalmazásokhoz használatos grafikus feldolgozó egységeket, és Nevada államban bejegyeztetett egy X.AI Corp nevű céget.

Tegnap aztán hivatalosan is bemutatkozott az xAI és annak iparági veteránokból álló csapata, akik a cég oldala szerint korábban egyetemi kutatóként dolgoztak, illetve a DeepMind, a Google Research, a Microsoft Research, a Tesla vagy éppen az OpenAI alkalmazásában álltak. A startupot természetesen Musk irányítja, aki nem kisebb célt tűzött ki az xAI elé, mint "az univerzum valódi természetének megértését". Ahogy a Twitter Spaces szerda esti eseményén kifejtette, egy biztonságosabb mesterséges intelligencia felépítésére törekednek majd, de ahelyett, hogy "erkölcsöt programoznának" az MI-be, inkább egy "maximálisan kíváncsi" MI létrehozásával próbálkoznának.

Egyre nehezebb eligazodni közöttük

A nem-számoljuk-hányadik technológiai vállalkozását indító Musk nemrég azt jósolta, hogy a szuperintelligencia, vagyis az embernél okosabb mesterséges intelligencia éveken belül megérkezik, de egyáltalán nem lelkesedett a dologért, és rendszeresen hangot adott aggodalmának azzal kapcsolatban, hogy az MI könnyen lerombolhatja az emberi civilizációt. Márciusban ő is csatlakozott ahhoz a felhíváshoz, amiben MI-szakértők és technológiai vezetők szólították fel az ilyen irányú kutatásokat végző szervezeteket, hogy függesszék fel a következő generációs rendszerek fejlesztését, amelyeket még ők maguk sem képesek teljesen átlátni és megbízhatóan irányítani.

Az xAI-nál tanácsadóként jelenik meg a Center for AI Safety (CAIS) igazgatója, Dan Hendrycks is. A szervezet május végén szintén kiadott egy vészjósló nyilatkozatot, a nukleáris háborúhoz vagy a világjárványokhoz hasonlítva a mesterséges intelligencia kockázatait, globális prioritásnak minősítve az MI alkalmazásából fakadó rizikó csökkentését. Ehhez a közleményhez egyébként az OpenAI vezérigazgatója, Sam Altman is csatlakozott, akinek nem csak az Elon Muskkal folytatott konfliktusa teszi érdekessé a felállást, hanem az a folyamtos terelés is, amikor a világvégétől óvják az embereket, elterelve a figyelmet a generatív MI sokkal hétköznapibb, de ugyancsak káros hatásairól.

Piaci hírek

Több mint félszázezer műholddal sűrítené az égboltot Bezos cége

A Blue Origin amerikai hatóságokhoz beadott kérelme szerint akár 51 600 szatellitből is állhat a vállalt tervezett adatközpontos űrflottája.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.