Az USA üzemanyagellátásában kritikus szerepet játszó cég a zsarolóvírusos támadás után 75 bitcoinért váltotta meg magát. Ennek 85 százalékát sikerült visszaszereznie az FBI-nak. Dollárban viszont így is sokat bukott a vállalat.
Hirdetés
 

A Colonial Pipeline esetével korábban mi is részletesen foglalkoztunk, hiszen a ransomware-támadás az Egyesült Államok nemzetgazdaságát potenciálisan óriási problémával fenyegette. Mivel a csővezetékhálózat megbénulása nemzeti vészhelyzetnek volt tekinthető, nagyon nem lehet csodálkozni azon, hogy a cég szinte azonnal kifizette a hekkercsoport által követelt 75 bitcoinos váltságdíjat. Ennek tényét egyébként csak napokkal később ismerte el nyilvánosan a Colonial Pipeline vezetője.

A cég a támadás után egyből értesítette az illetékes hatóságokat, az FBI pedig azonnal megjelent, hogy felügyelje a kármentési folyamatot és igyekezzen felgöngyölíteni a szálakat. Utóbbi meglehetősen jól sikerült, mivel a héten az amerikai igazságügyi minisztérium arról adott hírt, hogy 63,7 bitcoint megtaláltak egy kritpovalutatárcán.

Bár a fogás ténye mindenképpen megsüvegelendő, azt azért érdemes megjegyezni, hogy dollárban számolva lényegesen több kár keletkezett, mint az a nagyjából 15 százalék, amennyi bitcoinnak nem sikerült még a nyomára bukkanni. A Colonial Pipeline pechjére ugyanis május 7-én, amikor a tranzakció megtörtént, még ereje teljében volt a kriptovaluta. Az akkori közel 60 ezer dolláros árfolyammal számolva a váltságdíj majdnem 4,5 millió dollárt ért. Azóta viszont egy nagyon látványos mélyrepülésben van a kriptopénz, és a most előkerült 63,7 bitcoinért jelenleg mindössze 2,1 millió dollárt adnak.

Kulcskérdés

Az a rendelkezésekre álló információk alapján nem világos, hogy az FBI miként tudta rátenni a kezét erre az összegre, azaz hogy került a nyomozó hatósághoz a pénz kezelését lehetővé tevő egyedi kulcs. Lehet, hogy az azt tároló informatikai rendszert sikerült feltörniük, de az is elképzelhető, hogy az elkövetői csoport egyik tagja adta át az információt egy esetleges mentességért cserébe.

Az Egyesült Államokban ugyanis kezdik nagyon megelégelni, hogy az utóbbi időben futószalagon érkeznek a jellemzően külföldről indított, súlyosabbnál súlyosabb kibertámadásokról, kémkedési kísérletekről szóló hírek. Az ország védelmi képességeivel elégedetlen friss elnököt mindez arra sarkalta, hogy rendelettel jelezze, jelentős változásokat szeretne látni a témában. Ennek egyik legelső megnyilvánulása az lett, hogy a kiberbűnözéssel kapcsolatos információk begyűjtésére és a szükséges intézkedések megtételére központosított akciócsoportot hoztak létre Washingtonban, az ilyen támadásokat pedig praktikusan a terrorizmussal egy szinten kezelik mostantól. 

Biztonság

Közel 150 nagyvállalat támogatja a Linux Foundation friss kezdeményezését

Első kínai szereplőként a Huawei is beállt a Google, az OpenAI, a Microsoft és más nyugati techcégek mellé, hogy a december óta működő Agentic AI Foundation keretein belül közösen dolgozzon velük az MI-ügynökök protokolljainak, eszközeinek és legjobb gyakorlatainak fejlesztésén.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.