Belső forrásokra hivatkozva elsőként a Reuters számolt be azokról a fejleményekről, amelyek az egyre gyakrabban előforduló és egyre komolyabb problémákat okozó zsarolóvírusos támadásokra való válaszként értelmezhetők az amerikai kormányzat részéről. A hírek szerint Washingtonban már fel is állt egy dedikált csapat, amelynek feladata a ransomware-támadások jelentette veszélyforrás legmagasabb szintű, koordinált kezelése.
Az USA igazságügyi minisztériuma ezzel kapcsolatban tegnap részletes levelet küldött a tagállamok ügyészségeinek. Ebben a speciális egység munkájának támogatására szólították fel a helyi hivatalokat. A cél, hogy minden releváns információt becsatornázzanak a központba, mivel csak így biztosítható, hogy a részleg a lehető leghatékonyabban tudja felvenni a harcot a kibertérből érkező egyik legkellemetlenebb fenyegetéssel. A felvázolt intézkedéssorozat egyben azt is jelenti, hogy az USA a ransomware-támadásokat a terrorizmussal egy szintre helyezve kívánja kezelni, mivel ilyen szintű központosítás jellemzően csak az utóbbi esetében van érvényben.
A kormányzat igyekszik a nemzeti együttműködés megteremtésével felturbózott tudást a nemzetközi esetekkel összekapcsolva feltérképezni a bűncselekmények minden lényeges elemét és szereplőjét, hogy aztán ezekre támaszkodva nem csupán az elkövetőket kerítse kézre, de magát a cselekményt éltető ökoszisztémát is megpróbálja gyengíteni.
Az új felállásban ennek megfelelően nem csupán a zsarolóvírus-támadásokkal közvetlen összefüggésbe hozható tényeket kell a helyi nyomozó hatóságoknak Washingtonnal megosztani, hanem többek között az illegális kereskedelemre használt digitális feketepiacokkal, a botnetekkel, kriptovaluta-váltókkal, online pénzmosó szolgáltatásokkal kapcsolatos információkat is.
Több a soknál
A minisztériumi tájékoztató levél név szerint is említi a Colonial Pipeline esetét mint az ország működését alapjaiban veszélyeztető akciót. Ez a támadás a Egyesült Államok üzemanyagellátó rendszerének egy jelentős részét iktatta ki egy bő hétre, ami az idén munkába álló új elnököt arra sarkalta, hogy elnöki rendelettel jelezze, jelentős változásokat szeretne látni az ország védelmi képességeinek javítása érdekében.
A ransomware jelentette kockázatokat mutatja, hogy azóta már újabb szalagcímes sztori is kerekedett, mivel a világ legnagyobb húsipari vállalat ellen végrehajtott sikeres támadás után ellátási gondok akadtak a marhahúspiacon.
Szintén a hét híre, hogy a Biden-kormányzat titkosszolgálati arzenál bevetésével szándékszik közelebb kerülni a külföldi, sok esetben oroszként azonosított elkövetőkhöz. A frissen indított "keresztes hadjárat" részeként pedig a sárkány ellen sárkányfű módszerét alkalmazva kibertámadásokkal ütnék ki abból a nyeregből a bűnözőket, amelyben most láthatóan nagyon kényelmesen ülnek.
A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető
Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.
A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal
Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?