ThinkSystem és ThinkAgile márkanevek alatt egységesíti adatközponti portfólióját a Lenovo. A szerverüzletág újításai mellett a partnerprogrammal kapcsolatos változásokról is beszéltek a hazai leánycég tájékoztatóján.

A Lenovo a nagyvállalati számítástechnika jövőjéről a közelmúltban tartott New York-i konferenciáján mutatta be legújabb Intel-alapú szervereit, valamint az átalakított adatközpont portfólióját, a ThinkSystem és a ThinkAgile márkák égisze alatt.

Mindent egy helyre

Az Intel legújabb Xeon Scalable processzorain futó ThinkSystem hardvertermékei hamarosan nálunk is elérhetővé válnak – mondta Lukács Anita ügyvezető igazgató, a magyar leányvállalat héten tartott sajtótájékoztatóján. Hozzátette, most jött el az ideje, hogy egységesítsék az eddig különböző neveken futó, bonyolult felépítésű, szervereket, tárhelyet és hálózati rendszereket is tartalmazó palettájukat, amelyben ott vannak az IBM-örökség legértékesebb részének számító Systemx és a Lenovo ThinkServerek. Ezekre épülhetnek a ThinkAgile néven egyesített szoftveres megoldások.

A ThinkSystem-portfóliót úgy alakították ki, hogy a cégeknek váltás esetén se kelljen teljesen átalakítaniuk az adatközpontjukat, és az összes korábbi adatközponti befektetés se vesszen kárba. Az ügyvezető megjegyezte, a ThinkSystem 42 új teljesítmény rekordot ért el a közelmúltban.

A ThinkAgile előre integrált és tesztelt megoldásai pedig jelentős nagyságrendű kapacitásokkal bővítik az adatközpontokat. Automatizált életciklus menedzsment szolgáltatást nyújtanak, a platformok üzemeltetéséhez a cég álláspontja szerint kisebb TCO és IT-erőforrás szükséges, mint amilyen a Microsoft AzureStackkel integrálható ThinkAgile SX-széria.

Ha nem költ az állam, nem megy a piac

Lukács Anita beszélt a hazai piaci helyzetről is, elmondta, hogy 2016-ban jelentős mértékű visszaesés következett be a szerverpiacon. Darabszámban 16 százalékkal, értékben 18 százalékkal zsugorodott az eladás. Tavaly az eladott nagyjából 13 ezer kiszolgáló 50,6 millió dollárnak megfelelő üzletet jelentett Magyarországon a Lenovónak. Az eladott eszközök 20 százaléka torony-, 23 százaléka blade, 55 százaléka pedig rack szerver volt.

A múlt évi lejtmenet legfőbb oka az állami megrendelések elmaradása volt. Idén kedvezőbb a helyzet, a közbeszerzések megindulása miatt darabszámban mintegy 3 százalékos, értékben 12 százalékos bővülés várható. A hazai képviselet vezetője szerint annak ellenére, hogy a magyar szerverpiac elsősorban a közbeszerzések hiánya miatt csökken, bizakodóan tekintenek a jövőbe, és 2020-ra 20 százalékos piaci részesedés megszerzését tűzték ki célként. A márka jelenleg a harmadik legnagyobb adatközponti szereplő a hazai piacon.

Elhangzott, hogy az anyavállalat portfóliójában már jelen lévő szuperszámítógépekre itthon még nincs megfelelő kereslet. A cég pár hete jelentette be, hogy ebben a kategóriában az eddigi legnagyobb Intel-alapú szuperszámítógépet, a MareNostrum 4-et helyezte üzembe Barcelonában, a katalán politechnikai egyetemen. Az egykor kápolnaként használt épületben elhelyezett gigaszervereken egyebek mellett bioinformatikai és az emberi genomot feltérképező kutatások folynak. Az összesen 390 terabyte központi memóriát biztosító komplex rendszer 3400 következő generációs Lenovo szerverből álló csomópontot, Intel Xeon processzorokat, és 60 kilométernyi, nagy átviteli sebességet biztosító kábelt tartalmaz.

Külön partnerprogram az adatközpontokra és külön a PC-bizniszre

A Lenovo Magyarországon 100 százalékban partnereken keresztül értékesíti a termékeket. A cég világméretekben 10 ezerre tehető közvetítő kereskedőire a termékportfólió megújulásával együtt 2017-től érvényes új partnerprogramot is kidolgoztak, amiről Sáska Gábor, a Lenovo adatközponti termékeiért felelős szakértője beszélt. Elmondta, hogy a megújult partneri koncepció dedikáltan adatközpontokra vonatkozó programot is tartalmaz, a PC-üzletágnak szánt program mellett. Ennek keretében a partnerek választhatnak, hogy az új, egyszerűsített ösztönző rendszerrel rendelkező programnak melyik ágában és milyen szinten szeretnének részt venni.

Piaci hírek

Megkésett születésnap: 10 (11) éves lett a ProSuli

A 2015-ben indított program mindig a közoktatás digitalizációja előtt járt egy lépéssel.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.