A Fehér Ház egyik vezető tanácsadója, David Sacks szerint számos bizonyíték van rá, hogy az utóbbi napokban az MI-piacot és a technológiai tőzsdét is felforgató DeepSeek az OpenAI modelljeit használta fel saját technológiájának fejlesztéséhez, emiatt pedig lehetséges, hogy az amerikai vállalat szellemi tulajdonának ellopásával érte el a sikereit. Donald Trump megválasztott elnökként még december elején jelentette be a PayPal-maffia tagjaként ismert kockázatitőke-befektető kinevezését a kormányzat mesterséges intelligenciával és kriptovalutával kapcsolatos politikájának irányítására, ami a közvélekedés szerint olyan, mintha magának Elon Musknak adta volna a pozíciót, Sacks pedig máris nekilátott az USA naggyá tételéhez a kritikus technológiákban.
Az új adminisztráció "kripto- és MI-cárjaként" hivatkozott üzletember a Fox News műsorában nyilatkozva kiemelte azt a desztillációnak nevezett képzési technikát, amelyben egy már működő MI-modell kimeneteit használják fel egy újabb modell fejlesztéséhez. Ennek során a nagyobb és összetettebb "tanármodell" átadja tudásának nagy részét a kisebb "diákmodellnek", utóbbiak pedig le tudják utánozni azokat az érvelési folyamatokat, amelyeket ennek során elsajátítanak. Sacks konkrétumokkal nem állt elő, de elmondta: nem hiszi, hogy az OpenAI nagyon örül ennek a dolognak, és az érintett cégek lépéseket tesznek a desztillációs módszerek megnehezítésére, ami szerinte "határozottan lelassítaná az utánzásra épülő modellek némelyikét".
Arról egyelőre valóban nem sokat tudni, hogy a DeepSeek R1-es modellje pontosan hogyan képes hozni a vezető MI-modellek teljesítményét, miközben sokkal kevesebb számítási kapacitással rendelkezik. Ez utóbbi viszont az MI-technológia legdrágább komponense, így a kínai eredmények ebben az értelemben kisiklathatják a teljes mesterségesintelligencia-ellátási lánc befektetési folyamatait – másrészt arra utalnak, hogy az amerikai szankciók akár segíthették is a kínai MI-fejlesztéseket, ha az ottani szereplőket új és kreatív megoldások kidolgozására kényszerítették. A másik oldalon azonban némi zavarodottság érzékelhető, ahogy próbálnak fogást találni a hét elején kisebb tőzsdei pánikot kiváltó DeepSeek termékein. (Ezek között legújabban már egy olyan nyílt forrású képgenerátor is megjelent, ami bizonyos benchmarkok szerint jobban teljesít az OpenAI DALL-E3 modelljénél.)
Könnyen visszanyalhat az intelligens fagyi
Az OpenAI szolgáltatásai között egyébként szerepel olyan lehetőség, melynek segítségével a kisebb modellekhez saját adatkészletek hozhatók létre az OpenAI API-ának segítségével, ezek során azonban megtiltják a vállalat szolgáltatásának lemásolását vagy rivális modellek építését. Ez azért különösen érdekes, mert az OpenAI ellen jelenleg is folynak már szerzői jogi perek, amiért a társaság maga is a publikus internet felporszívózásával okosította fel saját modelljeit: az előző év végén már a The New York Times is a bírósághoz fordult ebben az ügyben, és a YouTube is finom fenyegetést küldött azzal kapcsolatban, hogy videós anyagainak felhasználása egy MI-modell betanítására a felhasznáslási feltételek egyértelmű megsértése lenne.
Hogy a mutogatás milyen könnyen elsülhet visszafelé, az az utóbbi napokban többszöt is kiderült: a Futourism például az OpenAI egyik munkatársának X-es bejegyzését szúrta ki, amelyben a szoftverfejlesztő azzal élcelődött, hogy az amerikaiak biztosan szívesen adják majd át az adataikat a Kínai Kommunista Pártnak. A kínai DeepSeeket célzó megjegyzés azonban nem talált célba, mert a válaszok között rögtön felhívták rá a figyelmét, hogy a DeepSeek nyílt forrású MI-je helyben, internetkapcsolat nélkül is futtatható, ellentétben az OpenAI modelljeivel. A kínai platformokat övező adatvédelmi aggályok vagy a cenzúrával kapcsolatos fenntartások ettől még indokoltak lehetnek, de megint oda lyukadtunk ki, hogy ezen a téren az OpenAI sem teljesen makulátlan.
A lap emlékeztet rá, hogy a webes adatok kérdés nélküli felhasználásán vagy Sam Altman vezérigazgató véleményes befektetésein túl a Szilícium-völgy egészét meghatározza az a gyakorlat, hogy az ügyfelek adatait adatbrókereknek adják el, akik több ezer hirdetőhöz vagy akár kormányzati szervhez továbbítják a megszerzett információt. A DeepSeek árazása kapcsán már gazdasági hadviselésről beszélnek az amerikai MI veszteségessé tétele érdekében, miközben az OpenAI nem éppen a kínai üzelmek miatt küzd feloldhatatlannak látszó árképzési problémákkal. A cikkben idézett egyik hozzászólás szerint ha az MI-fejlesztők egy kicsit is komolyan gondolnák, hogy az emberiség boldogulásáért dolgoznak, akkor a sinofób vádaskodás helyett tapsolniuk kellene, amikor valaki az eddig szükségesnek tartott számítási teljesítmény tizedével ér el hasonló eredményeket.
CIO KUTATÁS
AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE
Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?
Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!
Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak