A cég többszörös áron ad túl a 2013-ban megszerzett MoPub mobilos hirdetési szolgáltatón.

Összesen 1 milliárd dollárt és még némi aprót (5 milliót) fizet az AppLovin a Twitternek azért, hogy ezentúl nála ketyegjenek a MoPub bevételei - jelentette be tegnap a mikroblogszolgáltató. Az eladás a Twitter szerint segít abban, hogy a cég alaptermékére, a közösségi hálózatra tudjon koncentrálni. A fókuszált fejlesztéssel pedig elérhetőek lesznek a 2023-ra tervezett üzleti célok.

Olcsón végy és drágán adj

A MoPub még 2013-ban került a Twitterhez nagyjából 350 millió dollárnak megfelelő összegért. A cég elsősorban a mobil alkalmazások fejlesztőinek kínál olyan multifunkciós platformot, amelyen keresztül azok menedzselhetik és optimalizálhatják a programjaikban elhelyezett hirdetési felületeket. A hirdetési rendszer egyébként nem működött rosszul a Twitter ernyője alatt. A cég legutóbb évében például 188 millió dollárral járult hozzá az éves forgalomhoz.

Úgy tűnik azonban, hogy a mikroblog-szolgáltatónál többet remélnek ennél kihozni azzal, ha saját termékükre és annak potenciális értékesítésére összpontosítanak. Az eladásban ugyanakkor nem kizárt, hogy szerepet játszott az Apple nemrégiben bevezetett módosítása is. Cupertino ugyanis sokkal nehezebbé tette a hirdetési piac szereplői számára (beleértve az appok készítőit), hogy pontos információkat kapjanak az iPhone-ok és iPadek tulajdonosainak felhasználói szokásairól. A másik ok pedig a prózai "kell a pénz". A cég ugyanis egy 2016-ban ellene indított perből csak egy több mint 800 millió dolláros megegyezéssel tudta kihúzni magát. Ezt az összeget pedig nehéz előhúzni a kalapból egy Twitter méretű vállalkozásnak.

Nyolc év alatt nagyjából háromszoros áron túladni valamin mindenképpen jó üzletnek tűnik a Twitter részéről, ám ez nem jelenti azt, hogy a vevőt "átvágták" volna. Az idén áprilisban tőzsdére lépett AppLovin több száz mobil játékból álló potfóliója ugyanis sokkal természetesebben illeszthető össze a MoPub szolgáltatásaival. Ilyen módon pedig komolyabb szinergiahatással lehet kalkulálni.

Mindezt egyébként az árfolyammozgások is igazolni látszanak: a bejelentést követően a Twitter-részvények 2, a MoPub papírjai pedig 9 százalékkal drágultak.

Dupláznának

A Twitter hivatalos kommunikációja persze nem a fentebb említett lehetséges háttérben húzódó indokokat emlegeti, hanem a fényes jövő ígéretét. A vállalat eltökélt célja, hogy 2023-ra eléri a 7,5 milliárd dolláros éves árbevételt, ami nagyjából a duplája a tavaly elért szintnek.

Ezt az alaptevékenység fejlesztésével és újabb szolgáltatások beindításával igyekeznek valóra váltani. Utóbbiakra már idén is láttunk példát, ám a tavasszal felbukkant előfizetéses twitterezés ötlete finoman szólva sem nyerte el a nagyközönség bizalmát.

Közösség & HR

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.