A cég egy még 2016-ban indított jogi eljárást zár le peren kívül ennyi pénzért.
Hirdetés
 

Ahhoz képest, hogy a Twitternél semmiféle törvénytelenséget nem követtek el, meglehetősen szép összeget hajlandó kifizetni a vállalat egy öt éve indított per lezárására. A céget még 2016-ban perelte be több részvényes azért, mert álláspontjuk szerint a mikroblog-szolgáltató trükközött a nyilvánosságra hozott felhasználói adatokkal annak érdekében, hogy a befektetők elől elleplezze a közösségi hálózat csökkenő népszerűségét.  

Egy (jó nagy) maréknyi dollárért

A fél évtizede húzódó ügyre most úgy kerül ítélet nélkül pont, hogy a Twitter egész pontosan 809,5 millió dollárt (átszámítva közel 250 milliárd forintot) fizet peren kívüli megállapodás keretében. A cég hivatalos közleménye szerint a még bírói jóváhagyásra váró megoldással "sem a vállalat, sem az alperesként bevont magánszemélyek nem ismerik be az ellenük felhozott vádakat, sem hibát, sem jogsértést nem követtek el, valamint felelősségre sem vonhatók semmiért". A jog betűje szerint ez valóban így lesz, ha szentesítik a megállapodást, más kérdés, hogy józan paraszti ésszel nehezen befogadható, hogy akkor miért is van szükség ilyen hatalmas összeg kifizetésére.

Talán azért, mert a vádak meglehetősen súlyosak voltak, és egy esetleges elmarasztaló ítéletnek a most eltapsolt pénznél is komolyabb következményei lettek volna. A befeketetői csoport a tőzsdei cégekre vonatkozó törvények megsértése, többek között bennfentes kereskedés miatt panaszolta be a Twittert, illetve annak akkori vezetőségét. A vád szerint a vállalat tudatosan tartott vissza információkat a részvényesektől annak érdekében, hogy ne derüljön ki, nagyon belassult a felhasználói bázis növekedési üteme. Ezzel párhuzamosan viszont a birtokukban lévő adatok tudtában az akkori vezérigazgató (Dick Costolo), illetve a két társ-alapító (Evan Williams és Jack Dorsey - utóbbi a cég jelenlegi irányítója) több száz millió dollárt kerestek tőzsdei ügyletekkel.

A per a felhasználói bázis mérésére használt különböző mérőszámok körül forgott. A Twitter ugyanis már 2015 legelején a naponta aktív felhasználói tábort (daily active users - DAU) tekintette kulcsfontosságú metrikának, ugyanakkor ezt követően még hosszú ideig kizárólag a havonta aktívak mennyiségét közölte nyilvánosan. Utóbbiból azonban önmagában nem lehetett azt kiolvasni, amit a DAU egészen konkrétan jelzett, miszerint a csatorna használati aránya visszaesett, vagy legjobb esetben is stagnál.

Az összes vádat következetesen elutasító Twitternél egyébként a 2018-as évet záró negyedéves jelentésben kezdték el használni mérőszámként a monetizálható és naponta aktív felhasználók táborát (monetizable daily active users - mDAU). Ezt követően a cég csakis ezt a metrikát hozza nyilvánosságra üzleti riportjaiban, mivel a magyarázat szerint ez mutatja meg legpontosabban a Twitter pénztermelő képességét.

Még jó, hogy komoly - viccnek azért durva lenne

A nagy informatikai cégeket sújtó különböző büntetéseknél általában jogosan lehet hozzáfűzni, hogy annak visszatartó ereje meglehetősen kétséges, ha azt a vállalat mellényzsebből kifizeti. A mostani eset azonban nem csak azért más, mert nem elmarasztalás, hanem "önkéntes megegyezési szándék" vezetett a kiadási oldalt több mint 800 millió dollárral terhelő tételhez.

A Twitter ugyanis nincs egy súlycsoportban a Facebookkal, az Amazonnal vagy a Google-lel. Annak ellenére, hogy a pandémia a csiripelésre is áldásos hatással volt, a cég legutóbb zárt negyedévében így is csak 30 millió dolláros pluszt tudott felmutatni az üzemi eredmény soron. A 800 milliós összeg az idei második negyedévben produkált, egyébként rekord méretű, 1,2 milliárdos forgalomhoz képest is elég termetes gombócnak hat.

Piaci hírek

A Burger King azt is MI-vel ellenőrizné, hogy mennyire kedves a kiszolgálás

A tengerentúlon még az idén elindul az a pilot program, amelynek során az alkalmazottakat hangvezérelt MI-headsetekkel szerelik fel.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.