Megérkezett a generatív mesterséges intelligenciával hajtott Alexa is, melytől a vállalat azt reméli, hogy végre sikerül veszteséges termékéhez vonzania a felhasználókat az egyre élesebb piaci verseny közepette.

Az Amazon szerdán új és továbbfejlesztett eszközöket mutatott be, köztük a generatív mesterséges intelligenciával megtámogatott, hangalapú Alexa asszisztenst, ami az ígéretek szerint a korábbinál természetesebben (vagyis kevésbé robotszerűen) fog kommunikálni. Az alkalmazás már olyan kérdésekre is képes válaszolni, amelyek mondjuk egy futballmeccs kezdési időpontjára vagy receptötletekre vonatkoznak, sőt verseket ír és el is szavalja azokat, ha valakinek ilyesmire lenne szüksége.

A vállalat éves termékbemutatóján kiderült, hogy az Alexának már anélkül is lehet kérdéseket feltenni, hogy előtte a nevét bemondva fel kellene ébreszteni, és olyan új funkciókkal is gazdagodott, mint a frissített Echo Show 8 vagy az internetre csatlakozó otthoni eszközök feltérképezése. Az Amazon új bejelentései között volt az előbbiek vezérlésére szolgáló Echo Hub falra szerelhető érintőképernyő, az Echo Frames szemüvegek Alexa-integrációja, illetve a Blink kamerák és az Eero Wi-Fi frissített változatai.

Majd a generatív MI megoldja

Ahogy a Reuters tudósítása is kiemeli, az Amazon a mai napig nem talált konzisztens módot a 2014-ben bevezetett Alexa nyereségessé tételére. Bár az asszisztens csomó dologra használható az időjárás-jelentéstől a háztartási készülékek vezérléséig, a lényege az maradt, hogy minél több vásárlót tereljen rajta keresztül a cég online áruházaiba. Az Alexát fejlesztő üzleti egység az elmúlt években már komoly nehézségekkel küzdött, tavasszal pedig kiderült, hogy a legújabb nagy ötletük a ChatGPT majmolása lesz.

A hírügynökség nemrég arról is beszámolt, hogy az Amazon hardveres részlegénél az alkalmazottak morálja is megszenvedte az Alexára vonatkozó stratégiák változását és az arra vonatkozó bizonytalanságot, hogy tényleg a fogyasztók körében népszerű eszközöket építenének. A Reuters egyik forrása szerint az Amazon fejlesztés alatt álló terméke gyakran csak arra szolgálnak, hogy az Alexát még több helyiségébe vigyék be a felhasználók otthonában, amire jó példa a szolgáltatás beépítése egy szén-monoxid-érzékelőbe.

Konzumer tech

Örülne, ha lenne a szívének egy digitális ikertestvére?

A neves amerikai hosszútávfutó, Desiree "Des" Nicole Linden szívének már megvan a digitális párja.
 
Hirdetés

Ráfizetünk, ha a védelmen spórolunk!

Ha a védelmen spórolunk, kiberbűncselekmény áldozatává válhatunk. A Sophos MRD (észlelő és helyzetkező) szolgáltatása védelmet nyújt.

Összeurópai szabályozás készteti a cégeket a biztonságosabb informatikai működésre, de a megvalósításhoz nemcsak technológia, hanem emberek is kellenek.
Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.