Úgy tűnik, a precíziós gazdálkodás lassan Magyarországon is átkerül a szakmai fórumokról magukra a földekre. A Budapest Bank friss kutatása szerint a gazdák jelentős része nyitott a technológiai fejlesztésekre.

A Budapest Bank 2015 óta vizsgálja az agrárszektorban tevékenykedő kkv-k várakozásait. A kutatás során az agrárvállalkozások pénzügyi várakozásait, beruházásaik alakulását, a piaci környezet megítélését, a munkaerőpiaccal kapcsolatos meghatározó elemeket és finanszírozási lehetőségeiket vizsgálják. Lapunk tematikájának szempontjából az idei felmérés leglényegesebb eleme az, hogy a válaszok alapján a hazai mezőgazdaság szereplői mind nagyobb számban kezdik felismerni a digitalizációban rejlő előnyöket, illetve azt, hogy a technológiai fejlesztések, beruházások elengedhetetlenek a sikeres működés szempontjából.

Nem ragadtak a földhöz

Az NRC által készített, országosan reprezentatív kutatás az 50 millió forint árbevétel feletti mezőgazdasági vállalkozások megkérdezésével készült. A válaszok alapján a hazai gazdák elengedhetetlennek tartják a technológiai fejlesztéseket, több mint kétharmaduk ruházna be különböző korszerűsítésekbe, egy részük pedig már el is kezdte a beruházásokat. Egyre elfogadottabbakká válnak a precíziós gazdálkodás eszközei is, az agrárvállalkozók 39 százaléka kíván a legmodernebb technológiába fektetni a közeljövőben.

A Budapest Bank legfrissebb Agrárgazdasági Indexének eredményei egyfelől biztatók, hiszen a részindexek adataiból kiderül, hogy a gazdák viszonylag kevéssé érezték meg a járvány negatív hatásait, másfelől viszont a kedvezőtlen, aszályos időjárás nagy nehézséget jelent számukra. Az adatok alapján a gazdálkodók tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy versenyképességük, és egyben időjárás-állóságuk is fejlesztésekkel érhető el, amelyekre ráadásul a forrást sem sajnálják. Tavaly átlagosan 110 millió forint értékben ruháztak be, ami több mint 10 millió forinttal magasabb, mint egy évvel korábban.

A különböző beruházásokban óriási szerepe lehet az öntözés fejlesztésének. A precíziós gazdálkodás néhány évvel ezelőtt még csak szakmai fórumokon, vagy a Digitális Agrár Stratégiában sokat ismételt kifejezés volt, mára azonban egyre több gazda ismeri fel, hogy mekkora költségcsökkentés érhető el a legfejlettebb digitális technológiák használatával, legyen szó a műtrágya vagy növényvédőszerek célzott kijuttatásáról vagy az önvezető mezőgazdasági gépekről - derül ki a kutatási összefoglalóból. A gazdák közel 70 százaléka ezért már korábban belefogott, vagy tervezi a legmodernebb termelési eszközöket és módszereket bevezetni, ezen belül a tizedük vélhetően már idén belevág precíziós fejlesztésekbe.

Az agrártech az új fintech

Az agrárium és az informatika párosításával elérhető lehetőségekkel ma már a legfelsőbb politikai szinteken is foglalkoznak. Nem véletlen, hogy az Európai Unió külön támogatási programot is indított azért, hogy minél több ilyen területen érdekelt vállalkozás induljon be a régióban, ami hosszabb távon elengedhetetlen lenne az Unió versenyképességének megőrzésében.

Az agrártech jelentőségét kidomborította a világot sújtó koronavírus-járvány is. A különböző utazási korlátozások miatt összeomló idénymunka-piac felgyorsította azokat a fejlesztéseket, amelyek automatizációval, precizíós technológiákkal tudják csökkenteni a gazdálkodásban szükséges feladatok munkaerőigényét. Ez különösen égető volt a briteknél, ahol a Covid mellett a Brexit is megnehezítette a helyi idénymunkák elvégzését.

Cloud & big data

Az Nvidia vezetője félreérti, mitől lesz visszautasíthatatlan egy ajánlat

Máshol csak a pénztártól való távozás után nem fogadják el a reklamációt, de Jensen Huang már azt is teljes tévedésnek tartja, ha valaki nem jön be nézelődni az MI-boltba.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.