A népszerű konferencia mára a bevált gyakorlatok, tapasztalatok, case studyk megosztásának egyik legfontosabb fóruma lett a vállalati informatika területén.

Fontosak a peer-to-peer szakmai tapasztalatcserék. A hálózatos gondolkodás jegyében azonban fontos az is, hogy a személyes tapasztalatok, bevált módszerek, ötletek szélesebb körhöz jussanak el, ahol hasznosulnak, majd újabb tapasztalatokat, jó módszereket és ötleteket szülnek. Ennek a tapasztalatcserének vált fontos fórumává a CIO Budapest, melyet idén nyolcadik alkalommal rendez meg a Bitport november 8-án a La Vida DUNA Rendezvényházban.

Nem csak informatikusoknak

Világunk bővelkedik váratlan és gyors fordulatokban, amit a vállalati informatikának le kell követnie. Ma egy informatikai vezetőnek egyszerre kell kezelnie a diszrupció jelentette kihívásokat és a források szűkülését. A másik oldalon azonban mindez kihívást jelent a teljes vállalatirányításnak, hiszen az IT mélyen beágyazódott az üzleti folyamatokba: a vállalat IT-jének felkészültsége, reagálóképessége alapjaiban határozza üzleti sikerességét. Létfontosságúak tehát a jó eszközök, és az azok alkalmazására, integrálására szolgáló jó gyakorlatok. A CIO Budapest 2023 előadói ilyen témákkal készülnek a konferenciára, így nem csak az informatikai, hanem a velük szorosan együttműködő üzleti vezetőknek is szolgálnak hasznos információkkal.

A programot immár hagyományosan a Vezető Informatikusok Szövetségének elnöke nyitja. Fritsch Róbert előadásában a szervezet tagjainak tapasztalataira támaszkodva mutatja be, hogy milyen gyakorlati problémákra várnak az IT-juktól megoldást a magyarországi vállalatok.

Szintén hagyomány, hogy a keynote előadó nem informatikus, de az informatikához szorosan kapcsolódó határterületen dolgozik. Idén Asbóth János Junior Prima-díjas fizikus, a BME Elméleti Fizika Tanszékének docense, a Wigner FK Kvantumoptikai és Kvantuminformatikai Osztály tudományos főmunkatársa egy korszakváltó technológiába, a kvantum-számítástechnikába vezeti be a hallgatókat.  Milyen hatása lesz a kvantum-számítástechnikának, és mikor fogunk ebből valamit érzékelni? Michio Kaku, a húrelmélet egyik megalkotója szerint nagyobb dobás, mint a generatív mesterséges intelligencia, egy fiatal oxfordi fizikus kutató, Nikita Gourianov szerint viszont csak egy túlhájpolt lufi. De hol lehet az igazság? Asbóth János előadása a legfontosabb kérdést, a kvantum-számítástechnikai gyakorlati használhatóságát sem kerüli meg.

Az esettanulmányokat, gyakorlati tapasztalatokat bemutató előadások sorát egy páros előadás nyitja. Fehér Gergely, a Graphisoft SE SwS Operations and Delivery területet irányító igazgatója, valamint Gáspár Attila, a META-INF Kft. társ-ügyvezetője, közösen mutatják be egy Jira-bevezetés szervezeti hatásait. Az előadás nem titkolt célja, hogy megmutassa: az Atlassian Jira nem véletlenül vált az egyik legnépszerűbb ügykövető rendszerré, és ha jól működik, nemcsak az IT, hanem az egész szervezet hatékonyságát képes javítani. Az előadáson várhatóan szó lesz a Server kiadások támogatásának leállításáról is.

Opánszki Gábor, az ACE Telekom adatközponti specialistája a megbízható infrastruktúra szerepét mutatja be a vállalati hatékonyságban. Az általa hozott esettanulmányból kiderül: hogyan lehet gyorsan és gazdaságosan felépíteni, majd hatékonyan üzemeltetni egy minden elemében (hálózati-, eszköz- és adat szinten is) redundáns infrastruktúrát olyan vállalatnál, amely 24 órában működik, és amelynek szigorú comlipance-előírásoknak kell megfelelnie.

Az LSK Hungária termékfejlesztési igazgatója, Leveli András érzékletes példákon keresztül mutatja be, hogyan alkalmazhatók a leghatékonyabban kollaborációs eszközök hibrid munkakörnyezetben is.

Kiberbiztonság és üzembiztonság

A vállalatoknak egyre nagyobb teher, hogy megteremtsék az üzleti értékeknek megfelelő kiberbiztonságot. A konferencián ezért kiemelt szerepet kapnak az ezzel kapcsolatos témák. A biztonság és a kényelem nem feltétlenül barátok, tartja a mondás. Dr. Váczi Dániel, a 4iG információbiztonsági tanácsadójának előadása azonban bemutat egy lehetséges megoldást arra, hogy össze lehessen hangolni a kiberbiztonságot és az akadálymentes üzleti folyamatokat. És beszél még egy fontos kérdésről: hogyan lehet kimutatni transzparensen, hogy a biztonságba történő befektetés megtérül?

És hogy ez utóbbi mennyire fontos kérdés, tanúskodik az is, hogy Ádám Zoltán, a Palo Alto Networks regionális sales managere szintén a kiberbiztonsági beruházások hatékonyság- és versenyképesség-növelő hatását mutatja be egy pénzintézeti bevezetés példáján keresztül.

A biztonságnak azonban van más aspektusa is. Koós Tibor, az Euro ONE Számítástechnikai Zrt. pre-sales mérnöke, egy olyan esettanulmánnyal érkezik, amikor nem a kiberbűnözők, hanem az extrém időjárás teszi próbára a vállalati infrastruktúrát.

A konferencia zárásaként három, különböző szektorokból érkező informatikai vezető beszéli meg Fritsch Róbert VISZ-elnök vezetésével, hogyan hangolhatók össze bizonytalanabb gazdasági környezetben a korlátosan rendelkezésre álló fejlesztési erőforrások és a vállalaton belüli nem tervezett igények. A beszélgetésben Dinnyér Krisztián (Ceva Santé Animale/Ceva-Phylaxia) a gyógyszeripart, Heiszmann Gábor (Uniqa Biztosító) pedig a biztosítási szektort képviseli. A beszélgetésben helyet kap az informatikai szektor is, amit Vágási József (4iG) képvisel, így az is kiderül, hogy lyukas-e a cipész cipője.

A konferencia zártkörű, azon a nagyvállalatok és kormányzati intézmények belső informatikájáért felelős vezetői, valamint az informatikához közvetetten kapcsolódó vezetőtársaik vehetnek részt. Számukra a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Részvételi szándékát a CIO Klubba történő regisztrálással tudja jelezni.

Piaci hírek

Rasszista, gyűlölködő, Hitler-imádó posztokat tolt Musk "javított" chatbotja

A Grokot fejlesztő xAI alig győzi törölni az alig néhány nappal ezelőtt továbbfejlesztett generatív algoritmusból áradó szemetet.
 
A kompromittált rendszerek, a dark weben felbukkanó ügyféladatok vagy a zsarolóvírus-kampányok következményei már a vezérigazgatói és pénzügyi igazgatói irodában csapódnak le – jogi, reputációs és üzleti szinten is. Lehet és kell is védekezni ellene.
Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.