Már az OpenAI-nak is van neurotechnológiai cége
A vállalat némi pénzt öntött saját vezérigazgatójának agy-számítógép-interfész startupjába, miközben az ugyanilyen felállásban működő xAI és a Neuralink tulaja, Elon Musk a világ pénzét próbálja kiperelni belőlük a bíróságon.
Ipari fokozatba kapcsolhat idén Musk agyimplantátumos cége
A techmilliárdos tulajdonos által vázolt tervek szerint az agy-számítógép interfészek gyártási volumenének emelését a beültetéshez szükséges sebészeti eljárás automatizálásával egészítenék ki a Neuralinknél.
A törvényhozóknak sem tetszik, hogy már a gondolatokból is árucikket faragnak
Nem újdonság, hogy folyamatosan gyűjtik és értékesítik az emberek személyes adatait azok a cégek, amelyeknek az alkalmazásait használják, de még ebben is szintlépést jelenthet, amit a neurotechnológiai vállalatok művelnek.
Agyimplantátumával robotkart is irányítana Musk egészségügyi cége
A Neuralink a héten jelentette be, hogy megkapta a pácienseken végzett kísérletekhez szükséges hatósági engedélyeket.
Önvezérlő agyi pacemakert fejlesztettek Parkinson-kórosoknak
Agyi "mankó" a neurodegeneratív betegségben szenvedőknek: javítja az életminőségüket, de a kórt sajnos nem gyógyítja, és lefolyását sem befolyásolja.
Gondolattal sakkozott a Neuralink első emberi tesztalanya
A válltól lefelé mozgásképtelen páciens egy összetett stratégiai videójátékkal is képes már órákig játszani. Legalábbis ez derül ki egy frissen megosztott rövid videóból.
Nem azért fontos Elon Musk agyba ültetett csipje, amiért gondolnánk
A versenytársak nem izgulják magukat halálra a Neuralink nagy bejelentésein, de azt elismerik, hogy Musk szereplésével sokkal nagyobb figyelem irányul a kutatási területre.
Emberi agyba ültették a Neuralink vezeték nélküli implantátumát
Elon Musk szerint eddig minden szuper, és a cég újabb fontos lépést tett a számítógépek gondolatokkal való irányítása és a komplex neurológiai problémák leküzdése felé.
Az emberek látását is visszaadná a tökéletes VR-technológia
A Neuralink tavaly leköszönt társalapítója máris befuttatott egy újabb startupot, amelyik jelentős műtéti beavatkozás nélkül oldaná meg véglegesen a virtuális valóság megjelenítésével kapcsolatos kihívásokat.
Egymás után lépnek le Elon Musk cégeitől az MI-szakértők
Legutóbb éppen tegnap hagyta ott a boltot a Neuralink egyik alapítója, a múlt héten pedig a Teslától távozott a mesterséges intelligencia fejlesztéséért felelős igazgató.

 
Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.