Jelentős lépésként értékelve jelentette be nemrégiben az Elon Musk irányítása alatt álló Neuralink, hogy saját fejlesztésű agy-gép interfészükkel (brain-computer interface – BCI) megkezdik a fizikai világ gondolatokkal történő manipulálását célző kísérleteket. A szintén a techmilliárdos vezette X közösségi oldalon közzétett bejegyzés szerint a "megvalósíthatósági vizsgálat" megkapta a hatósági pecsétet, így az N1-nek nevezett implantátum felhasználási köre kiegészülhet egy művégtag irányításával.
Hogy pontosan miként is kell elképzelni ezt a folyamatot, arról szokás szerint nem osztott meg túl sok konkrétumot a vállalat. Így jelenleg csak annyit tudni, hogy majd valamikor a későbbiekben állnak elő információkkal arról, milyen formában és mértékben kaphatják vissza fizikai szabadságukat a mozgásukban korlátozott (például gerincsérült) betegek.
Nagyon komoly játék
A Neuralink szűk egy évvel ezelőtt ültette emberbe az első N1-et. Az implantátumot megkapó 29 éves Nolan Arbaugh fiatal felnőttként szenvedett súlyos balesetet, ami miatt nyaktól lefelé teljesen lebénult. A beavatkozás eleinte teljesen problémamentes volt, a páciens pedig alig néhány hónap múlva már úgy volt képes sakkozni és összetett videójátékokat játszani, hogy csak gondolnia kellett a kívánt lépésekre, utasításokra.
Májusban azonban már arról szóltak a hírek, hogy a csatlakozást biztosító szálak elkezdtek visszahúzódni, ami rontotta a rendszer használhatóságát. Ezt állítólag sikerült teljesen kijavítani, nyáron pedig már egy második tesztalanyba is beültették az N1-et – ha hinni lehet a tulajdonos bejegyzésének, minden gond nélkül.
Nem forradalmi, de ettől még fontos lehet
Hogy pontosan hol tartanak most ezek az emberi kísérletek, az a Musk-vezette cégekre jellemző extrém titkolózás miatt nem tudható, annyi viszont bizonyos, hogy ha meg is valósul a héten bejelentett gondolatokkal történő robotkarvezérlés, az nem az első eredmény lesz a területen.
A Pittsburghi Egyetem kutató például már 2008-ban képesek voltak egy majomba ültetett interfésszel elérni, hogy az állat egy robotkart utasítson ételosztásra az akaratával (PDF). Alig négy évvel később pedig már egy olyan tanulmány jelent meg a Nature-ben, amely szerint két agyvérzéses kísérleti alany is képes volt tárgyak gondolattal történő megragadására (PDF).
A Neuralink ötlete tehát nem újszerű, vagy forradalmi, ám a módszer tökéletesítésében és hozzáférhetőségének, használatának egyszerűsítésében sokat segíthet a vállalat kutatása. Az N1 ugyanis a korábbi megoldásoknál lényegesen kisebb, ráadásul vezeték nélkül használható, azaz a páciensek mindennapjait sokkal kevésbé zavarja, mint a korábbi kísérletekben használt rendszerek.
Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben
Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak