Nem újdonság, hogy folyamatosan gyűjtik és értékesítik az emberek személyes adatait azok a cégek, amelyeknek az alkalmazásait használják, de még ebben is szintlépést jelenthet, amit a neurotechnológiai vállalatok művelnek.
Hirdetés
 

Maria Cantwell, Edward Markey és Chuck Schumer demokrata szenátorok hétfőn közösen jegyzett levelükben fejezték ki aggodalmukat az olyan adatok kezelése miatt, amelyeket az agy-számítógép interfésztechnológiák gyors fejlődése és kereskedelmi forgalomba hozatala generál. A levélben a neurális adatokat mélyen személyesek és stratégiai szempontból is érzékenyek minősítik, miután kapcsolódnak a felhasználók mentális egészségéhez, érzelmeihez vagy kognitív képességeihez.

A politikusok erről szólva felidézik a NeuroRights Foundation egyik tanulmányát, amely megállapítja, hogy az agyi implantátumokat gyártó cégek túlnyomó többsége kevés korlátozással és homályos szabályokkal gyűjti az adatokat. Emellett széleskörű jogokat tart fenn magának azok megosztására is, amibe sok esetben belefér az adatok jövedelmező értékesítése is a reklámcégeknek vagy az MI-fejlesztőknek. Ez a fajta adatbányászat tehát már nem korlátozódik a telefonokra és a számítógépekre.

A törvényhozói csoport mindennek alapján határozott lépésekre szólítja fel a versenyfelügyeleti hatóságként is működő Szövetségi Kereskedelmi Bizottságot (FTC), kivizsgálva és szabályozva az olyan cégek működését, mint amilyen az Elon Musk által irányított Neuralink. A beszámolók szerint ez azért is lesz érdekes, mert éppen Musk és úgynevezett kormányzati hatékonysági minisztériuma (DOGE) kezdte drasztikusan leépíteni az ilyen jellegű vizsgálatokat végzőért felelős hivatalok létszámát.

Így nincs sok értelme aggódni

Utóbbiak közé tartozik például az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala (FDA) is, ahol a Neuralink állatokon és újabban embereken végzett kísérleteit ellenőrzik, arra pedig ennél is nehezebb értelmeset mondani, amkor a DOGE emberei a Musk cégeit vizsgáló szervezetek rendszereiben turkálak. A kommentárokban egyébként az is megjelenik, hogy a levél nem mond túl sokat magáról az adatgyűjtést lehetővé tévő technológiáról, inkább a kínai "agykontroll-fegyverek" fejlesztésével riogat.

Van, aki szerint ez megint jól jelzi az adatbiznisz lényegét jelentő problémát, vagyis azt, hogy az adat ma már a tőke egyik formája, és ennek megfelelően mindenki a felhalmozására törekszik, bármilyen lehetséges eszközzel. Az egyre károsabb hatásoktól pedig nem véd meg az egyes területek, így mondjuk a neurális adatok begyűjtésének és felhasználásának körülményes és hiábavaló szabályozgatása, hanem teljesen véget kellene vetni az ipari adatkereskedelemnek.

Piaci hírek

A Burger King azt is MI-vel ellenőrizné, hogy mennyire kedves a kiszolgálás

A tengerentúlon még az idén elindul az a pilot program, amelynek során az alkalmazottakat hangvezérelt MI-headsetekkel szerelik fel.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.