A Wi-Fi emberek azonosítására is alkalmas, akár a falakon keresztül
Technikai akadályai már régóta nincsenek az orwelli megfigyelésnek, de mindig öröm, amikor újabb eszközzel bővül a lehetőségek tárháza.
Hibaüzenet buktatta le a leskelődő csokiautomatákat
Egy kanadai egyetemen teljesen véletlenül derült ki, hogy arcfelismerő alkalmazás fut az ételárusító automatákon, ami a gyártó szerint tök normális dolog.
A szingapúri reptéren 2024-től nem kell útlevél – kifelé
Cserébe ott kell hagynunk a biometrikus azonosítóinkat. Jó csere?
Kormányzati partnerekkel is együttműködne az íriszekre vadászó Worldcoin
A szolgáltató szerint az egyenlőséget és a méltányosságot segíti majd elő a World ID biometrikus adatbázisa, a kritikusok szerint azonban még annál is rosszabb a dolog, mint ahogy elsőre kinéz.
Elindult az OpenAI vezetőjének kriptoprojektje
A befektetők már úgy is több mint 250 millió dollárt toltak a digitális azonosítás megújítását célzó projektbe, hogy az egyelőre nem fekszik jól az amerikai szabályozóknál.
Ujjlenyomatra épülő azonosítást törtek brute force módszerrel
Egy kutatócsapat több gyártó okostelefonját vetette alá a kísérletnek – sikerrel.
Az EU bekeményít az MI-vel szemben
Megpróbálja a fejlődés ütemét követni a jogi szabályozás, ezúttal vajon sikerül?
Így mennek a Facebookon megosztott fotók egyből a rendőrséghez
Az amerikai rendőrök már milliónyi alkalommal fordulhattak ahhoz a több tízmilliárd közösségi médiás fotót tartalmazó adatbázishoz, amelyet az üzemeltető Clearview AI a jogvédők szerint totál szabálytalanul épített fel.
Zöld utat kap a tömeges megfigyelés a párizsi olimpiára
A jogvédők szerint az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy a szükségességet és az arányosságot figyelmen kívül hagyó technológiák akkor is hajlamosak velünk maradni, ha azokat eredetileg csak meghatározott időre vezetik be.
Így számolja fel totálisan a magánéletet a virtuális valóság
De egyáltalán nem azért, mert a VR egyik élharcosa, a Meta egész üzletpolitikája arra épül, hogy minél pontosabban legyen képes azonosítani felhasználói szokásait, érzéseit, vágyait...

 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.