Az Európai Bizottság szerint a cég finoman sem tesz meg mindent, hogy megfeleljen az uniós követelményeknek, például az eszközök közötti átjárhatóság területén.

Hivatalosan is a körmére néz az Apple-nek az Európai Bizottság (EB), amiért a cég a gyanű szerint nem teljesíti megfelelően és maradéktalanul az Európai Unió területén érvényes előírásokat.

A digitális piacokat a korábbinál szigorúbban felügyelő, még 2022-ben elfogadott, de csak nemrégiben élesedő Digital Markets Act (DMA) többek között arra kötelezi a technológiai nagyvállalatokat, hogy nyissák meg rendszereiket más szereplők megoldásai számára, biztosítva ezzel az eszközök, szoftverek közötti átjárhatóságot és zökkenőmentes kapcsolatot.

Az EB ezen a fronton nincs elájulva az Apple eddigi teljesítményétől. Ennek kapcsán erős figyelmeztetésként is felfogható, hogy tegnap két külön eljárás indult Brüsszelben. Az egyik az iOS operációs rendszerhez csatlakozó, mások által gyártott okoseszközökhöz (órák, karkötők, fülhallgatók stb.) kötődik, a másik pedig az Apple gyakorlatát kérdőjelezi meg, amellyel kezelni szándékszik a külső fejlesztők interoperabilitást célzó megkereséseit.

A posztjáról tíz év után hamarosan leköszönő Margrethe Vestager versenyjogi biztos a különleges eljárások (specification proceedings) megindításáról azt nyilatkozta, hogy első ízben használják ezeket arra, hogy egy céget, jelesül az Apple-t a "konstruktív párbeszéd útján" tereljék a DMA szerinti működés felé. "A tisztességes és nyitott digitális piacok biztosítására összpontosítunk. Ebben fontos szerepet játszik a hatékony átjárhatóság, például az okostelefonok és operációs rendszereik esetében” – emelte ki Vestager.

Az amerikai cégnek innentől fogva hat hónap áll rendelkezésére, hogy az EB által felvetett problémákra megnyugató választ adjon, illetve szükség esetén megfelelő változtatásokat eszközöljön. Amennyiben ezt nem teljesíti, úgy éves forgalmának akár 10 százalékát kitevő bírságra is számíthat.

Húzd meg, ereszd meg

A DMA élesedésével hatalmas kötélhúzásba kezdett az EU a kapuőrnek minősített digitális platformok üzemeltetőivel. Az imént említett potenciális büntetési tétel ugyan valamennyi együttműködésre kényszeríti az érintetteket, ám a nagyvállalatok igyekeznek mindenhol a lehető legkevesebbet adni, és a lehető legkisebb engedménnyel letudni a szabályozási kötelezettségüket.

A Meta például részletes blogbejegyzésekben igyekszik törekvőnek mutatkozni, ám Brüsszelben már nyár óta melegítik az üstöt, amiért a cég kizárólag az előfizető felhasználók személyes adatait nem porszívózza fel és használja üzleti célokra közösségi platformjain.

A Facebook anyavállalata mellett az Európai Bizottság márciusban már vizsgálatot indított az Apple és a Google ellen is, azt vizsgálva, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak. Az Apple esetében ez annak ellenére előzetes elmarasztalást hozott, hogy a vállalat több engedményt is tett, illetőleg óvatosságból egy sor új fejlesztését be sem vezeti az EU területén, elég csak az Apple AI késleltetését említeni.

Piaci hírek

Péntek délután érdemes lehet kikapcsolni a Copilotot

Az ötletet a Gartner szakértője dobta fel egy héten tartott biztonsági konferencián.
 
Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.