Miközben az Apple az EU-ban érvényes szabályozás miatt nem vezeti be a régióban új, mesterséges intelligenciához köthető szolgáltatásait, Brüsszel más fronton így is talált fogást az iPhone gyártóján. Az Európai Bizottság ma megküldte Cupertinónak a cég alkalmazásboltját, az App Store-t és annak működését érintő előzetes véleményét, ami alapján újabb kötelezettségési eljárás is indul.
A szabályozó hatóság szerepét betöltő EB a kiadott nyilatkozat alapján "az App Store szabályai sértik a digitális piacokról szóló törvényt, mivel megakadályozzák az alkalmazásfejlesztőket abban, hogy a fogyasztókat szabadon alternatív csatornákra irányítsák az ajánlatok és tartalmak tekintetében".
"Ezen túlmenően a Bizottság új kötelezettségszegési eljárást indított az Apple ellen, mivel aggályai szerint a harmadik fél alkalmazásfejlesztőkre és alkalmazásboltokra vonatkozó új szerződéses követelményei - beleértve az Apple új alaptechnológiai díját - nem biztosítják az Apple DMA szerinti kötelezettségeinek tényleges betartását."
Nagy pénzek, kiskapuk
A nagy online piacterek működését szigorú keretek közé szorító DMA teljes szigorával idén tavasszal élesedett, amelynek passzusait minden kapuőrnek minősített szolgáltatónak érdemes betartania, hiszen a szabályszegőknek nagyon súlyos pénzbírsággal, illetve üzletvitelüket befolyásoló hatósági intézkedésekkel kell számolniuk.
Az év elején ennek megfelelően az Apple bejleentette, hogy megnyitja harmadik felek előtt és általában átjárhatóbbá teszi az App Store szolgáltatásait. Csakhogy a cég nagyjából lemásolta azt a módszert, amivel az óceán túlpartján, egy amerikai bíróság által hozott ítéletnek ígyekezett úgy megfelelni, hogy azért nagyon ne változzon semmi.
A vállalat gyakorlata azonnal keresztűz alá került, mivel a riválisok és más kritikusok szerint a kötelezően elrendelt nyitást és a választás szabadságát technikai, pénzügyi és pszichológiai módszerekkel egyaránt igyekezett a lehető legszűkebb keretek között tartani. Mindez éles ellentétben áll a szabályozás szellemiségével, tehát a jelenlegi rendszer nem maradhat érvényben.
A jelek szerint az EB hasonló következtetésre jutott, így most az Apple-nél pattoga a labda, hogy a felhozott vádakra reagáljon, és vagy meggyőzze Brüsszelt arról, hogy jogszerűek például a fejlesztőkre hirtelen kirótt extra költségek, vagy változtasson azokon. Utóbbira kisebb-nagyobb ügyekben már több esetben is volt példa a közelmúltban, ami már önmagában is mutatja, hogy új szelek fújnak Európa és az eddig megzabolázhatatlannak tartott techóriások viszonyában.
(Illusztráció: Epic Games/YouTube)
A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető
Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.
A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal
Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?