A Microsoft társalapítója szerint a mesterséges intelligencia területét az a vállalat fogja uralni, amelyik megalkot egy megfelelően működő "személyes digitális ügynököt", hogy onnantól kezdve a felhasználók arra támaszkodva hajtsanak végre bizonyos feladatokat. Bill Gates úgy látja, hogy egy ilyen technológia radikálisan megváltoztathatja majd a felhasználók viselkedését, a piacot pedig azért forgatja fel fenekestül, mert onnantól senki sem fogja megnyitni a keresőket vagy a termelékenységi (productivity) oldalakat, és olyanok sem nagyon maradnak, akik az Amazon webes felületein vásárolgatnak.
Gates egy hétfői San Franciscó-i rendezvényen fejette ki, hogy 50-50 százalék esélyt ad rá, ki lesz majd a verseny győztese: egy most is működő technológiai óriás, vagy egy startup vállalkozás. Az viszont biztos, hogy a szóban forgó MI-asszisztens képes lesz majd értelmezni az egyes felhasználók szokásait és szükségleteit, és segít nekik "elolvasni mindazokat a dolgokat, amelyeket nincs idejük elolvasni". A CNBC beszámolója szerint a Microsoft korábbi vezérigazgatója úgy fogalmazott, hogy csalódott lenne, ha végül nem a Microsoft lenne a befutó, de ismer olyan startupokat is, amelyeket lenyűgözőnek tart.
Alapjaiban változik meg a netezés
Példaként a tavaly óta működő, Inflection AI nevű céget hozta fel, amelyet a DeepMind egykori vezetője alapított. Bár az még mindenki szeritnt eltart egy darabg, amíg kifejlesztik a szóban forgó, nagy teljesítményű digitális ügynököt, már sokan pedzegetik, hogy ez lenne az igazán nagy dobás a ChatGPT-hez hasonló generatív MI-technológiák után, amelyekt most boldog-boldogtalan igyekszik beépíteni a termékeibe. Nemrég egyébként az Inflection AI vezetője is arra figyelmeztette volt munkaadóját, hogy a most ismert internet teljesen megváltozik, és a hagyományos keresés egy évtizeden belül megszűnik.
A riportban felbukkannak még a mesterséges intelligenciával kapcsolatos egyéb témák is, amelyekre Gates a fellépése során kitért. Ilyen volt az MI gyógyszerkutatásban való felhasználása, vagy az MI és az automatizálás munkaerőpiaci hatásai, amiről korábban már mi is idéztük az üzletember véleményét. Gates egyébként rendszeresen áradozik a generatív MI-ről, miközben a web3-at vagy a metaverzumot soha nem tartotta valami érdekes elképzelésnek. Legutóbb a mesterséges tanárok megjelenéséről fejtette ki a véleményét, és arról, hogy ez miért lesz jó dolog a szélesebb tömegek számára.
Acronis webinárium az AI-vezérelt kibertámadások kivédéséről
Csatlakozzon 2023. szeptember 26-án az Acronis és a RelNet Technológia Kft. közös szervezésű, exkluzív webináriumához, melynek témája a mesterséges intelligencia által vezérelt kibertámadások hatásainak kezelése lesz.
Jön a Clico formabontó cloud meetupja, ahol eloszlatják a viharfelhőket
Merre mennek a bitek a felhőben, ledobja-e szemellenzőjét az IT-biztonságért felelős kolléga, ha felhőt lát, lesz-e két év múlva fejlesztés cloud nélkül? A Clico novemberben fesztelen szakmázásra hívja a szoftverfejlesztőket a müncheni sörkertek vibrálását idéző KEG sörművházba.
Kilátások az Dunától keletre – állás Gyöngyös városában
A munkalehetőségek terén az ország különböző régiói meglehetősen eltérő lehetőségeket kínálnak, mind mennyiségben, mind minőségben. Ebből a szempontból a legtöbb szó a Dunától keletre lévő területekről esik, ám természetesen itt is találhatók kedvező állás opciók.
Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész