A Microsoft társalapítója elmagyarázta, hogy szerinte milyen áttörést hozhatnak az intelligens chatbotok, és hogy ez miért lesz jó a szélesebb tömegek számára.

Az MI-chatbotokért lelkesedő Bill Gates a San Diegó-i ASU+GSV Summit rendezvényen fejtette ki egy beszélgetésben, hogy a piac a legújabb technológiát mindig elérhetővé teszi azoknak, akik kellően magas árat tudnak érte fizetni, és ez a kapacitásokat figyelembe véve még a mesterséges intelligenciára is igaz, de ebben az esetben a hardveres és szoftveres fejlesztések révén gyorsan csökkennek majd az árak. Ráadásul a dolog egyre inkább ügyfélalapúvá válik, és nem hasonlít mondjuk a képzett orvosokhozhoz vagy a drága iskolákhoz való hozzáféréshez, amit a legjobb szándékkal sem lehet bármeddig lefelé skálázni.

Ezeket egyébként a legnagyobb érdeklődésre számottartó területnek gondolja, ahol az MI komoly áttöréseket hozhat – a Gates Alapítvány munkájáról szólva felidézte például az egészségügyi konzultációk lehetőségét Afrikában, ahol sok ember az egész életét leélheti anélkül, hogy egyszer is találkozna valódi orvossal. Az új technológiával a diagnózis hatékonysága is forradalmasítható, méghozzá irreális összegű finanszírozás nélkül, az oktatásról szólva pedig az anyagiakon túl az olyan megoldások felfutásáról beszélt, amelyekkel megjelennek az alkalmazkodó és mindenre emlékező tanárok.

Nem lesz ingyenes, csak olcsó

A Microsoft társalapítója úgy látja, hogy a mesterséges intelligenciával hajtott chatbotok már a következő másfél éven belül alkalmasak lesznek rá, hogy olyan hatékonysággal javítsák az (első körben nyilván amerikai) gyerekek olvasási és írási készségeit, mint amire bármilyen emberi oktató képes lenne. Gates szerint eleinte azon fogunk a legjobban megdöbbenni, hogy az MI milyen effektív módon segíti az olvasást egyfajta kutatási asszisztensként, és hogy milyen hatásos a visszajelzéseket ad az írásról. Ez ugyanis magas szintű kognitív gyakorlat, amiben a szoftvereknek eddig a triviális nyelvtani szintet leszámítva nem volt haszna.

A matemetikával kapcsolatban más kihívásokat említett, de szerinte 18 hónapon belül ezen a téren is látványos előrelépést tapasztalhatunk majd. A technológiának a mai csúcsszinthez képest is fejlődnie kell, mielőtt életképes oktatóvá válhatna, mivel a tanulókat mások mellett motiválni is kell, de Gates bízik abban, hogy a technológia már rövid távon is elérhetővé teszi a magánoktatást olyan tanulók széles körének, akik egyébként nem engedhetnének meg maguknak ilyesmit. Teljes ingyenességre persze ezuán sem számít, de az új eszközök sokkal megfizethetőbbek lesznek a magántanároknál.

A teljes beszélgetés felvétele és leirata ezen az oldalon tekinthető meg.

kép forrása: gatesnotes.com

Közösség & HR

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.