Tegnap egy sor újdonságról lebbentette le a fátylat a dél-koreai gyártó. Van új hajlítható kijelzős készülék és minden komolyabb modell "5G-s törődést" kap.

Amennyiben nem várt technológiai hibák nem kerülnek felszínre és a koronavírus sem kavar be túlságosan a piaci debütálásba, akkor egész jó esélyekkel vághat neki 2020-nak a Samsung. Új készülékeivel ugyanis több szempontból sikerült megelőzni a legnagyobb riválisokat.

Próbálnak legnagyobbak maradni

A dél-koreai mobilgyártó hosszú évek óta őrzi első pozícióját a szegmensben, ám az utóbbi években nem volt különösebben erős a teljesítménye. Nemrég még úgy tűnt, hogy a Huawei könnyedén át is lép rajtuk az eladott darabszám tekintetében, ám a kínai cég ellen indított amerikai "keresztes hadjárat" arra mindenképpen elég volt, hogy ez egyelőre lekerüljön a napirendről.

A keddi bemutató amolyan pozícióvédő demonstrációnak is tekinthető. Az esemény legérdekesebb eleme kétségkívül a hajlítható kijelzővel érkező Galaxy Z Flip. A tavaly bemutatott, és meglehetősen hányatott sorsú Galaxy Folddal ellentétben az új modellben a kijelző anyaga nem műanyag, hanem üveg.

Ahogy a fenti képen is látszik, összecsukva meglehetősen egyedi, négyzetes kialakítást kapott a telefon. Az ígéretek szerint a telefon szinte bármilyen hajlítási szögben stabil marad. A gyártó külön hangsúlyozza a YouTube könnyed használatát, ahol a fenti részen futó videókhoz alul párhuzamosan akár kommentek is fűzhetők. Más kérdés, hogy a négyzetes képernyő nem feltétlenül kedvez a filmek maximális élvezhetőségének.

A lila, arany és fekete színekben választható készülék 1380 dolláros árszinten kerül forgalomba péntektől. Ami a hazai helyzetet illeti, erről is vannak már konkrétumok. Hazánkban a fekete változat kivételéve február 21-től, 535 900 forintos ajánlott fogyasztói áron lesz elérhető a Galaxy Z Flip. Igaz, csak korlátozott számban. (Az árcédulával kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy a 2000 dolláros Galaxy Foldhoz ez szinte olcsónak számít.)

5G-t nekik

A keddi bejelentések másik fontos elemét a cég zászlóshajójaként funkcionáló Galaxy S család legújabb modelljeinek bemutatása képezte. A tervek szerint márciusban debütáló új generáció alapára már súrolni fogja az 1000 dolláros szintet, azaz némi áremelkedést kell benyelniük a hűséges vásárlóknak.

A korábbi névválasztás matematikai logikáját megtörve S20-nak hívott trió két legfontosabb tulajdonsága a nagyon erős képalkotás és az 5G-kapcsolat. Mivel az új generációs mobil hálózatott csak várhatóan ősztől tudják majd birtokba venni az Apple-hívők a készülő friss modellekkel, így a Samsungnak ezen a területen mindenképpen esélye lehet megnyerni magának párat a kevésbé márkahű iPhone-tulajok közül.

Újdonság továbbá, hogy a korábbi évekhez képest a háromtagú család utolsó szereplője nem egy "lebutított" változat, hanem éppen ellenkezőleg. Az S20 és az S20+ mellé ugyanis az S20 Ultra érkezik, amely már nevében is magában hordozza a tényt, hogy a trió legizmosabb szereplőjéről van szó.

Az akár 8K-s videórögzítésre is képes S20 család mindegyike négy szenzorral érkeik. A két "szerényebb" kiszerelés harmincszoros zoomra képes, míg az Ultra hajlított lencséinek köszönhetően akár százszoros nagyítással is elbolgogul. Utóbbi műveletet mesterséges intelligenciára alapuló képfeldolgozás támogatja abban, hogy a minőségromlás még ilyen extrém zoom esetén se tegye tönkre a látványt.

Jókor, jó helyen

A Samsung ezekkel az újdonságaival mindent megtesz azért, hogy előnyt csikarjon ki magának a csúcskategóriás készülékek szegmensében. Ahog már említettük az Apple-t legalább egy fél évig verik az 5G tekintetében. A hajlított kijelzők egyelőre nagyon szűk piacán az egyetlen komoly riválisnak a Huawei tekinthető, ám a kínaiaknak szintén meggyűlt a bajuk a forradalmi technológia implementálásával, ráadásul egyelőre csak a hazai piacon debütált a Mate X.

A dél-koreaiak másik előnye az, hogy gyártása zöme nem Kínában, hanem Vietnámban van. Így rájuk a koronavírussal kapcsolatos, mindent átható problémakör sokkal kevesebb hatással van, mint a riválisokra.

Konzumer tech

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.