Hosszú hallgatás után a Samsung tegnap bejelentette, hogy szeptemberben dobja piacra a mobilszegmens megreformálójának remélt Galaxy Foldot. A hivatalos sajtóközlemény szerint több területen is javítottak a hajlítható kijelző miatt első körben sok problémával küzdő dizsájnon.
Bizonyos országokban
A bejelentés egyébként így sem teljes, hiszen a szöveg csak annyit árul el, hogy "bizonyos piacokon" fog indulni az értékesítés ősz elején. Arra sem tér ki a közlemény, hogy mi lesz azokkal, akiknek a rendelését a csúszás miatt nyáron törölte a cég. Felmerülhetne például valamiféle kedvezmény számukra, ha újból hajlandók bizalmat szavazni a modellnek.
Amit viszont tudni lehet, hogy a Fold az utóbbi hetekben-hónapokban mind hardveres, mind szoftveres oldalon erősítést kapott. A felsorolt változtatások között van például a kijelzőt védő biztonsági réteg megnagyobbítása és "beledolgozása" a keretbe. Ez azért fontos, mert a korai tesztelők közül többen (a cég figyelmeztetése ellenére) eltávolították ezt a felületet, ami meghibásodásokhoz vezetett.
Maga az eszköz több helyen megerősítést szolgáló kiegészítőket, további fém réteget kapott, amivel a telefon strapabíróságát igyekeztek fokozni. Említést érdemel az is, hogy a behajtást biztosító zsanérok és maga a mobiltest közötti távolságot is sikerült csökkenteni, aminek esztétikai, hordozhatósági szempontból lehet hozadéka.
Ezen kívül a Fold szoftveres arzenálján is javítottak a mérnökök. Több alkalmazásnál és szolgáltatásnál optimalizálták a működést, hogy azok minél inkább ki tudják használni a ki-be hajtható kijelzőben rejlő potenciált.
A cég tájékoztatása szerint jelenleg is folynak a végső tesztek, a megjelenés további részleteivel pedig egy későbbi időpontban jelentkeznek.
Elsőre nem jött össze
A Fold kálváriájának minden stációját már felsorolni sem könnyű. A 2000 dolláros árszintre belőtt és februárban bemutatott mobilt előzetesen tesztelő újságírók egyre-másra adtak hírt különböző anomáliákról és hibajelenségekről. Volt, ahol megtört a kijelző, vagy úgy villódzott, hogy nem lehetett már használni. A cég egy (rövid) ideig igyekezett a nem megfelelő használatra kenni a dolgot, de aztán gyorsan lefújták a Fold piacra dobását. Aztán teltek a hetek, és csak az előrendelések törlése jelentette az új információt. A gyártó ugyan többször ígérte, de egészen mostanáig nem állt elő új megjelenési dátummal.
A Samsung informatikai és mobilos üzletágáért felelős elnök-vezérigazgatója nemrégiben üzleti körökben ritkán tapasztalható őszinteséggel és nyíltsággal magára vállalta a Fold kudarcát, mivel elmondása szerint elhamarkodottan erőltette a megjelenést, miközben a termék még nem volt kész. Az előzetes teszteken tapasztalt hibák miatti visszahívást megalázónak nevezte. A siettetés oka egyébként valószínűleg a nagy rivális, Huawei beelőzése volt. A sors furcsa fintora, hogy az USA célkeresztjébe került kínai vállalatnál szintén el kellett tolni a saját hajlított kijelzős készülékük megjelenését.
Az ötlettől az értékteremtésig – a gépi tanulási pipeline szerepe az adattudományi működésben
A jó adatok önmagukban még nem elegendők: a modellek csak akkor működnek megbízhatóan, ha egy átlátható, automatizált és reprodukálható környezetben futnak. A gépi tanulási pipeline-ok éppen ezt a technológiai hátteret teremtik meg.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak