A dél-koreai óriás elektronikai részlegét vezető igazgató ritka őszinteséggel beszélt a cég hajlítható kijelzős üdvöskéjének kálváriájáról.
Hirdetés
 

Sajnos viszonylag ritka, amikor egy cég, vagy az azt vezető menedzser őszintén beismeri, hogy ez vagy az a dolog nem úgy sikerült, ahogy tervezve volt. A Samsung első hajlítható kijelzőjével szerelt termékénél, a Galaxy Foldnál felfedezett problémák miatt a telefon értékesítését az utolsó pillanatban állították le, és azóta a halogatáson kívül sok mindent nem volt hajlandó megosztani a nagyközönséggel a gyártó. Egészen mostanáig.

Mea culpa

A Samsung informatikai és mobilos üzletágáért felelős elnök-vezérigazgató ugyanis egy médiaeseményen megtörte a hírzárlatot. Dong Jin Koh, vagy röviden DJ Koh igazi veteránnak számít, hiszen 1984-től dolgozik a vállalatnál. A sokat látott vezető magára vállalta a Fold kudarcát, mivel elmondása szerint elhamarkodottan erőltette a megjelenést, miközben a termék még nem volt kész. Az előzetes teszteken tapasztalt hibák miatti visszahívást megalázónak nevezte.

Koh abba nem ment bele, hogy mi volt az oka a sietségnek, de több mint valószínű, hogy az iparági versengés állhat a háttérben. Igaz ugyan, hogy már így sem a Samsung lett volna az első gyártó, amelyik ilyen típusú mobilt dob piacra, de a Royole terméke egyáltalán nem kiforrott és biztosan nem fog semmiféle komoly szerepet játszani a szegmens további alakulásában. Sokkal fontosabb lett volna a dél-koreaiaknak, hogy a komolyabb riválisok előtt debütáljanak. Ez egyébként érdekes módon még mindig nem lehetetlen, hiszen a sok egyéb gonddal küzdő kínai Huawei esetében sem úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt korábban eltervezték.

Ugyanakkor az továbbra sem világos, hogy végül mikor kerülhet a boltok polcaira a Galaxy Fold (ha egyáltalán). Koh ezzel kapcsolatban nem osztott meg új információkat az újságírókkal. Annyit azonban elárult, hogy a több mint kétezer előzetesen kiküldött készülék problémáit már azonosították. Az azonosítás és a kijavítás persze két teljesen eltérő dolog.

Kanyargós, rögös út

A Fold kálváriájának minden stációját már felsorolni sem könnyű. A 2000 dolláros árszintre belőtt és februárban bemutatott mobilt előzetesen tesztelő újságírók egyre-másra adtak hírt különböző anomáliákról és hibajelenségekről. Volt, ahol megtört a kijelző, vagy úgy villódzott, hogy nem lehetett már használni. A cég egy (rövid) ideig igyekezett a nem megfelelő használatra kenni a dolgot, de aztán gyorsan lefújták a Fold piacra dobását.

Aztán teltek a hetek, és csak az előrendelések törlése jelentette az új információt. A gyártó ugyan többször ígérte, hogy előáll az új megjelenési dátummal, de mindebből egyelőre csak annyit lehet leszűrni, hogy júliusban biztosan nem kerül boltokba a készülék.

Érdekesség, hogy az elnök-vezérigazgató mostani megnyilatkozása alapján sem tűnik túl közelinek az (újra)indulás, ám a hírek szerint nem is egy, hanem két másik változaton is dolgoznak a Samsung fejlesztői. Könnyen előfordulhat, hogy végül a vezetőség úgy dönt, lefújják a Fold kiadását, és rögtön a második generációval indulnak élesben.

Az pedig mindezek fényében megmosolyogtató, hogy öt évvel ezelőtti előrejelzések azt jósolták, hogy 2018-ra a piacra dobott mobilok közel fele már flexibilis kijelzővel érkezik.

Konzumer tech

Hasznos trükköt tanult a Gemini

A Google generatív MI-asszisztense mostantól a felhasználói kívánalmak alapján egy sor népszerű fájlformátumban is képes prezentálni válaszát már magában a beszélgetési ablakban.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.