A Financial Times hétfőn számolt be róla, hogy az Oracle is tárgyalásokat kezdett a TikTok kínai tulajdonosával, a ByteDance-szel az alkalmazás észak-amerikai, ausztrál és új-zélandi operációjának felvásárlásáról. Ezzel a Microsoft hivatalosan is megerősített tárgyalásai és a Twitter állítólagos érdeklődése mellett egy újabb amerikai technológiai óriáscég vetett szemet a kínaiak üzletére, ezúttal olyan partnerekkel (General Atlantic, Sequoia Capital) összeállva, akik alapból is a ByteDance befektetői voltak.
A lap bennfentes forrásoktól származó értesüléseit egyelőre nem kommentálta sem a ByteDance és a TikTok, sem az Oracle és a riportban szereplő tőkealapok. A Financial Times egyébként azt is tudni véli, hogy a Microsoft már tényleg nem csak a TikTok regionális tevékenységeinek, hanem az alkalmazás globális üzletének felvásárlását fontolgatja. Ezen belül külön érdekes lenne az európai és az indiai piac, utóbbi esetében azért is, mert a TikTokot a kínai-indiai határkonfliktus nyomán már ott is tiltólistára helyezték.
A FT szerint a ByteDance egyelőre elzárkózik attól, hogy az Egyesült Államokon, Kanadán, Ausztrálián és Új-Zélandon kívül bárhol áruba bocsássa a TikTok applikációt, a cég tárgyalási pozícióját azonban nagyban befolyásolják az amerikai kormányzati intézkedések. Donald Trump amerikai elnök augusztus elején vetette fel, hogy nemzetbiztonsági kockázatokra hivatkozva kiebrudalná az országból a kínai tulajdonban lévő TikTokot, azóta pedig két tiltó rendelkezést is aláírt.
Már csak az a kérdés, hogyan akarnak kiszállni
A TikTok (sőt mellette a WeChat csevegőprogram) is rákerült arra a listára, amely megtiltja az amerikai cégeknek és állampolgároknak, hogy üzleti kapcsolatba lépjenek az érintett alkalmazásokkal és tulajdonosaikkal. A rendelet 45 napos határidővel lépett életbe, vagyis a tilalom szeptember 20-án élesedne; hogy ez pontosan mit jelent, arról egyelőre mindenki csak találgat, de az például valószínű, hogy a Google és az Apple is kénytelen lenne eltávolítani alkalmazásáruházából az appokat.
A rendeletek értelmében a TikTok esetleges felvásárlását is csak szeptember közepéig lesz idő nyélbe ütni, ami akkor is komoly nyomás alá helyezi a ByteDance-t, ha a társaság jogi úton próbálja megakadályozni, hogy a tiltó rendelkezés néhány hét múlva életbe lépjen.
Eközben az USA a kereskedelmi háború többi frontján is aktívkodik, hétfőn például a Huawei elleni tavaszi szankciók további szigorítását jelentették be: ennek értelmében a kínai technológiai óriás már olyan félvezetőipari termékeket sem vásárolhatna engedély nélkül, amelyeket ugyan nem amerikai cégek gyártanak és árulnak, de kifejlesztésükhöz és előállításukhoz amerikai technológiát használtak.
Trump kabinetfőnöke ugyancsak hétfőn lógatta be, hogy a kormányzat különös figyelmet fordít a személyes felhasználói adatokat begyűjtő és kezelő kínai vállalatokra, ennek nyomán pedig a nemzetbiztonsági kockázatokra hivatkozva más kínai alkalmazások is a TikTok sorsára juthatnak. Maga az elnök a hétvégén már az Alibabát említette pédaként az olyan kínai társaságokra, amelyek hasonló intézkedésekre számíthatnak; maga a TikTok, illetve a ByteDance egyébként 90 napos ultimátumot kapott a múlt héten, hogy felfüggessze amerikai tevékenységét.
A japán bölcsesség ereje: emberség a technológiai megoldások mögött
A globális válság súlyosan érintette az office piacot, ami a GLOBAL-UNION Kft. tevékenységét is veszélybe sodorta. A 100 százalékos magyar tulajdonban álló vállalat azonban a nehézségek közepette is megőrizte optimizmusát, és következetesen a legjobb döntéseket hozta.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak