Az Apple szeptember végén zárta legutóbbi üzleti évét, amelyet a nemrégiben kiadott gyorsjelentés szerint nem rontott le különösebben az utolsó három hónap teljesítménye. Pedig a gazdasági környezet immár kifejezetten a vállalatok ellen dolgozik: az infláció és a recessziós félelmek miatt mindenki óvatosabban költ, miközben a régóta húzódó logisztikai- és alkatrészproblémák sem oldódtak meg a világban. Ez meglátszott a héten korábban jelentő technológiai óriások eredményein. A Google és a Microsoft csak kicsit köhögött, a Meta viszont padlóra is került.
Az iPhone még mindig menő
Ehhez képest Cupertino az elmúlt negyedéve során 8 százalékkal, 90,1 milliárd dollárra tudta növelni bevételeit. Mindez nagyban köszönhető a szeptembertől kapható új iPhone-oknak. Bár a telefonok kapcsán a szakma nem volt elájulva a bennük rejlő újdonságoktól, a hűséges felhasználói tábor két marokkal kapkodta el a méregdrága csúcskészülékeket. Az iPhone-eladások 10 százalékot ugrottak a tavalyi hasonló periódushoz képest, és 42,6 milliárdos forgalmukkal a cégóriás bevételeinek közel felét adják.
A portfólió többi eleme vegyesen teljesített. A legrosszabbul a táblagépek szerepeltek, ahol éves összevetésben visszaesett az értékesítés. Az utóbbi években kiemelten kezelt szolgáltatások részleg pedig nagyon szerénynek mondható 5 százalékos forgalomnövekedést tudott csak felmutatni. A Macek iránt ellenben élénk maradt a kereslet, és az egyéb hordozható eszközök területén is sikerült többet kasszírozni, mint 2021 hasonló időszakában.
Általánosan megfigyelhető tendencia a nagy techcégeknél, hogy ha a forgalmat sikerül is nagyjából szinten tartani, a nyereségességi mutatók sokat romlanak a mostani válság során. Nem úgy az Apple esetében, ahol ha egyetlen szerény százalékkal is, de még a nettó profit soron is növekedésről tudtak beszámolni éves összehasonlításban. A vállalat kasszájában számszerűleg 20,7 milliárd dollár maradt.
Szigorúbb idők jönnek
Ami a közeljövőt illeti, már sokkal sötétebb a kép. Az Apple vezérigazgatója a jelentés kapcsán felhívta a figyelmet a vállalatra nehezedő inflációs nyomásra, amely leginkább a béreknél és az alkatrészbeszerzésnél érezteti hatását. Tim Cook összességében is nehéznek értékelte a folyó negyedévet, és az üzletmenet lassulását vetítette előre.
Az Apple helyzetét az sem könnyíti, hogy a héten Kína egy olyan régiójában bukkant fel újra a koronavírus, ahol az iPhone-ok elállításában jelentős szerepet játszó Foxconn-üzem van. Ez további gondokat okozhat az amúgy sem olajozottan működő ellátási láncokban.
Exkluzív szakmai nap a felhők fölött: KYOCERA Roadshow a MOL Toronyban
A jövő irodája már nem a jövő – hanem a jelen. A digitális transzformáció új korszakába lépünk, és ebben a KYOCERA nemcsak követi, hanem formálja is az irányt. Most itt a lehetőség, hogy első kézből ismerje meg a legújabb hardveres és szoftveres fejlesztéseket, amelyekkel a KYOCERA új szintre emeli a dokumentumkezelést és az üzleti hatékonyságot.
Digitalizáció a mindennapokban: hogyan lesz a stratégiai célból napi működés?
A digitális transzformáció sok vállalatnál már nem cél, hanem elvárás – mégis gyakran megreked a tervezőasztalon. A vezetői szinten megfogalmazott ambiciózus tervek nehezen fordulnak át napi működéssé, ha hiányzik a technológiai rugalmasság vagy a belső kohézió. A valódi előrelépéshez olyan infrastruktúrára, szolgáltatásokra és partneri támogatásra van szükség, amelyek nemcsak technológiai válaszokat adnak, hanem üzletileg is működőképes megoldásokat kínálnak.
CIO KUTATÁS
AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE
Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?
Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!
Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak