Idén a becslések szerint 4 százalékkal nőhet a leszállított készülékek száma, amihez az Apple nem sokkal járul hozzá.
Hirdetés
 

Két pusztítóan gyenge év után idén végre ismét felfelé veszi az irányt az okostelefonos piac. Legalábbis akkor, ha bejönnek az IDC múlt hét végén publikált szektoriális előrejelzésében olvasható jóslatok.

Az amerikai piackutató cég szerint 2024-ben várhatóan 1,21 milliárd készüléket tudnak leszállítani a gyártók, ami kereken 4 százalékkal haladná meg a tavalyi teljesítményt. A növekedésben azonban a két nagy mobil operációs rendszer meglehetősen egyenlőtlenül veszi ki a részét. Az iPhone-szállítások mindössze 0,7 százalékkal bővülhetnek, miközben a Google Androidjára építő telefonoknál 4,8 százalékos lehet a dinamika.

Az Apple egyrészt a számára rendkívül fontos kínai piacon gyengélkedik mostanában, másrészt viszont saját korábbi sikerességének az áldozata. A mögöttünk hagyott nehéz periódus során ugyanis az iPhone-ok általában jobb adatokat produkáltak, mint az androidos ökoszisztéma. (A kutatási összefoglalóval párhuzamosan más szakmai beszámolók is arra jutottak, hogy az almás nagyvállalat sokat javíthat eredményein azzal, ha sikerül MI-megoldásokkal megerősíteni telefonos portfólióját.)
 

Okostelefonos szállítások és az átlagár (ASP) alakulása az IDC szerint


Az IDC ötéves távlatra előretekintő jelentése szerint az ideinél némileg lassabban, de folyamatosan emelkedhet az éves leszállított mennyiség. 2025-ben ez 2,3 százalékos lehet, miközben a szektor a 2028-ig tartó időszak egészét nézve átlagosan szintén ilyen tempóval gyarapodhat évente.

Az androidos ökoszisztéma erősödése mellett az okostelefonos eladásokat leginkább az 5G-képes készülékek iránti kereslet fűti majd idén és a közeljövőben is. Becslések szerint a 2024-ben forgalmazott telefonok közül már háromból kettő lesz ilyen, egy év múlva pedig már 75 százalék közelébe kúszik fel ez a mutatót. Miközben a teljes piac átlagosan évente 2,3 százalékkal gyarapodik 2028-ig, a jelenleg elérhető legmodernebb kommunikációs hálózatot kihasználó mobiloknál ez az ütem 9,1 százalék lesz a szakértői jóslatok szerint.

Konzumer tech

Nem sikerült megállapodniuk a felvizezett MI-szabályozásról az EU döntéshozóinak

Az uniós tagállamok és az Európai Parlament képviselői tegnap 12 órán keresztül rágták a gittet, az idő pedig egyre jobban sürgeti őket, mivel a magas kockázatú MI-rendszerekre vonatkozó eredeti rendeletet már idén augusztustól alkalmazni kell majd.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.