Terjedelmes posztban jelentette be az Aero Glass fejlesztőcsapata, hogy leállítják a további fejlesztéseket. A startupot egy magyar és egy amerikai fejlesztő, Maróy Ákos és Jeffrey Johnson hozta össze. Maróynak a hobbija volt a repülés, míg Johnson pedig térinformatikai fejlesztőként hozta az iparági tapasztalatait. Johnson ugyanis több éven át részt vett az amerikai és európai légügyi hatósági által összehozott AIXM (Aeronautical Information Exchange Model) kidolgozásában.

A leállás oka röviden elintézhető lenne azzal, hogy elfogyott a pénz, és a fejlesztők nem találtak befektetőt a folytatáshoz. Az okok azonban Maróyék szerint összetettebbek, ezért is taglalták a bezárást hátterét egy gigaméretű posztban.

Visszájára fordult, ami az elején jó ötletnek tűnt

Az Aero Glass lényegében egy okosszemüveg lehetőségeinek továbbgondolása pilótákra szabva. Pontosan ugyanazt a lehetőséget látták meg az okosszemüvegben 2013-ban, amivel a Google és több más gyártó, többek között a Lockheed Martin is kísérletezett: a kiterjesztett valóság (Augmented Reality – AR) révén valós – és hasznos – feladatra alkalmazni.

Az Aero Glass a pilótáknak ad úgy információkat, hogy azok azonnal a valós tér megfelelő helyén jelennek meg, így a műszerekről leolvasható információt és a pilóta által látott környezetet nem kell összeegyeztetni. Ezáltal a pilóta gyorsabban tud reagálni minden helyzetre. (A szemüveg működéséről elég jó képet ad a cikk végén található videó). Bár az Aero Glass úgy futott, mint repülési segédeszköz, a cél egy ennél általánosabban használható eszköz volt.

Az elején kifejezetten jó ötletnek tűnt, hogy a légiközlekedést választották kiinduló pontnak. Egyrészt Maróynak pilótaként ehhez a területhez személyes kötődése is volt, másrészt tesztkörnyezetnek is ígéretes volt, mivel a pilótáknak folyamatosan kell nagyon sok adatot feldolgozniuk. De épp ezek váltak később a projekt hátrányává – írják a posztban. A befektetők egyszerűn elkönyvelték pilótaszemüvegnek a fejlesztést. A légi közlekedést azonban csak réspiacnak tekintetteék annak ellenére, hogy óriási a gazdasági hatása (a bejegyzés szerint 2700 milliárd dollár).

Az Aero Glass egyébként gyártásara érett állapotban volt, ám épp az egyik legtőkeigényesebb szakaszra, a gyártás beindítására, az értékesítési hálózat felépítésére nem sikerült befektetőt találni.

Ahogy a fejlesztők látják...

A poszt hosszan taglalja a kudarc okait (akit érdekel – tanulságos történet –, olvassa el az eredeti posztot), ezek összefoglaltuk pontokba szedve.

1. A kockázati befektetők egyszerűen nem tudnak mit kezdeni a komplexebb ötletekkel.

2. A befektetők bevonása rendkívül lassúak folyamat. Maróyék erre példaként azt hozzák fel, hogy a rendkívül bürokratikus Horizont 2020 programból kapott támogatáshoz sokkal rövidebb idő alatt hozzájutottak, mint amennyi idő alatt végre tudtak hajtani egy tőkebevonást.

3. A fejlesztők úgy érzik, túl korán jött az ötletük. A piac még nem érett meg rá (végül is volt már ilyen, például az érintőképernyővel)

4. Etikátlanul viselkedtek és gyengén teljesítettek az alvállalkozóik, bár a szöveg utal arra is, hogy ennek részben az volt az oka, hogy ezek menedzselésre nagyon kevés erőforrásuk volt (értsd: nem tudtak minden alvállalkozó mögé állítani egy hajcsárt).

Mindent összevetve Maróyék úgy látják, a piaci tendenciák azt mutatják, helyes volt a víziójuk, és remélik, hogy valaki megvalósítja majd azt, ami nekik nem sikerült.