Állítólag a szoftvercég alkalmazottai között is vannak, akik attól tartanak, hogy a nagyszabású MI-fejlesztésekkel a grafikusok munkáját veszik el, aláásva a cég legfontosabb üzletét.

Az Adobe-nál házon belül is komoly vita folyik az új MI-technológiákról, amelyek azzal fenyegetnek, hogy munkahelyeket szüntetnek meg a cég kulcsfontosságú ügyfeleinél, aláásva a vállalat üzleti modelljét – számolt be róla a Business Insider. A lap olyan belső üzenetváltásokat idéz, amelyekben az Adobe egyik vezető tervezője például arról panaszkodik, hogy egy általa ismert reklámcégnél grafikus tervezőket fognak elbocsátani a Photoshop új szöveg-kép funkciói miatt. A szoftvercég idén mutatta be a Firefly nevű generatív MI-eszközkészletét, amely már több termékében is lehetővé teszi a képek szerkesztését egyszerű szöveges utasításokon keresztül, sőt a filmes feladatok támogatásában is megjelenik automatikus módosításokkal vagy vizuális hatások alkalmazásával.

A társaság mindezek alapján bonyolult helyzetbe került, amikor fejest ugrott a mesterséges intelligencia fejlesztését célzó piaci versenybe. Az Adobe befektetői a jelek szerint nem aggódnak, hiszen a cég részvényei az év első felében is több mint 50 százalékkal erősödtek; a Business Insider által idézett elemző egyenesen a Microsoft ligájába sorolja az Adobe-t abban a tekintetben, hogy a vállalatok sok éven át végzett összehangolt, átgondolt befektetéseket ezen a területen. A Business Insider riportja alapján azonban saját alkalmazottai is válaszokat szeretnének a mesterséges intelligencia etikus használatával vagy a kapcsolódó munkaterhelések környezeti hatásaival kapcsolatban, eloszlatva az átláthatóságot és a folytonosságot érintő aggodalmakat.

Az Adobe fő célcsoportját hagyományosan azok a grafikusok jelentik, akiket régóta támogat hatékony szoftvereivel, az új technológia felfutása azonban belekarmol a cég vásárlóinak munkájába. A Goldman Sachs sokat idézett becslése szerint az MI-rendszerek bevezetése 300 millió munkahelyet szüntethet meg világszerte, ami a művészeti és formatervezési iparágakon belül az állások negyedét is érintheti. A bizakodóbbak úgy látják, hogy a Photoshop is termelékenyebbé tette a művészeket, és ugyanez lesz a helyzet a mesterséges intelligenciával, amiből sok szabadúszó és hobbista profitálhat, még ha egyes vállalatoknál csökkentik is a tervezők létszámát. Ráadásul nem csak az Adobe fejleszt képeket generáló MI-t, bár messze a legnagyobbnak számít közülük.

A dolog természetesen nem ilyen egyszerű

A vállalat látszólag hangsúlyt helyez a mesterséges intelligencia felelős használatára, így a Firefly MI-modelleket például saját képtárain és szabadon felhasználható tartalmakon tanítja, bár ez utóbbit nem határozta meg egészen pontosan. A vállalat mindenesetre kereskedelmi szempontból biztonságosnak nevezte a szolgáltatását, és teljes kártalanítást ajánlott üzleti előfizetőinek, ha mégis problémába ütköznének a jogilag rendezett státuszúnak tartott bemeneti adatok miatt. A BI ezzel szemben egy júniusi céges értekezletről is beszámol, ahol az egyik alkalmazott megkérdezte, hogy a generatív MI mennyiben rombolja a vállalati ügyfeleket célzó üzletet az ingyenes vagy olcsón megoldásokra hajtó egyéni felhasználók kedvéért, de a lap értesülései szerint nem kapott választ.

A BI-nek nyilatkozó elemző szerint a legfontosabb kérdés, hogy az Adobe általában a munkaállomások száma alapján értékesít felhőalapú előfizetéseket, vagyis ha az ügyfelek grafikusokat bocsátanak el, akkor részükről a licencek iránti kereslet is csökkenni fog. Másfelől a kétkedő Adobe-alkalmazottak úgy gondolják, hogy a művészetet felforgató innováció korábban mindig új médiumokat nyitott meg: a kamerák fényképei például nem hasonlítottak a hagyományos festményekhez, miközben a jó fotók készítéséhez továbbra is szükség volt készségre és szakértelemre. A mesterséges intelligenciával generált képek azonban közvetlenül versenyeznek a meglévő digitális formátumokkal, ami az Adobe-t könnyen "a kreativitás pénzbedobó nyílásává" változtathatja.

Részletek a Business Insider riportjában »

Piaci hírek

Iráni rakéták fenyegetik a Stargate közel-keleti adatközpontjait

Az adatközpontokat is katonai célpontnak tekintik, az AWS és az Oracle infrastruktúrájának támadását követően a létesítményeket jelölő műholdképeket és újabb fenyegetéseket tettek közzé.
 
Az új technológiák alapjaiban írják át az alkalmazásbiztonság szabályait. Most hatványozottan igaz, hogy szárazon kell tartani a puskaport.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.