Annyira biztosak benne, hogy a Firefly generatív mesterséges intelligenciája nem sérti meg a szerzői jogokat, hogy még a most bejelentett üzleti előfizetésekkel összefüggő perköltségeket is átvállalják.

Az Adobe Summit rendezvényen jelentették be az Adobe Firefly, a szoftvercég mesterséges intelligenciával vezérelt képgeneráló és -szerkesztő eszközének üzleti felhasználóknak szánt kiadását. A Firefly tesztverziója még az év elején jött ki, de a szolgáltatás már ott tart, hogy az Adobe Express részeként vállalalati előfizetésekkel is elérhetővé tették, elsősorban a nem grafikus tervezésre nem szakosodott ügyfeleket segítve a képek és dokumentumok létrehozásában. Ennek egyik fontos jellemzője, hogy a vállalkozások betaníthatják a modellt saját logóik és termékeik használatára, így amikor alkalmazottaik új tartalmat hoznak létre, az alapértelmezett módon megflel majd az adott márka irányelveinek.

Az ügyfelek bizalmának elnyerésében azonban valószínűleg az lesz az adu ász, hogy az Adobe kártalanítást ajánl az eszközeivel készült képek szerzői jogi problémáinak esetére. Bár a cég nem közölt pénzügyi vagy jogi részleteket a program működéséről, a felajánlott kompenzáció mindenképpen érdekes egy olyan időszakban, amikor egyre szaporodnak a szerzői jogi perek az MI-szolgáltatásokban felhasznált adatokkal kapcsolatban. Az Adobe ehhez képest beharangozta, hogy teljes kártalanítást vállal minden olyan anyag kapcsán, amit a Firefly szöveg-kép generáló eszközével hoznak létre, ezzel is hitelesítve azt az ígéretét, hogy a Firefly szolgáltatása jogilag teljesen rendezett státuszú bemeneti adatokra épül.

Így sem könnyű, de azért sokkal könnyebb

A forrásokat jellemzően az Adobe saját, kiterjedt képtárai jelentik, és a kommentárok szerint az is biztos, hogy a társaságnak nagyon határozott megerősítést kellett kapnia saját jogi csapatától az ottani állományok tisztaságáról. Az pedig, hogy az Adobe maga kezeli a szóban forgó adatbázisokat, és nem szorul rá a mások által alkalmazott képbankokra (stock images), nagyon jó helyzetbe hozza a gyakorlati megfelelőség és a szellemi tulajdonra vonatkozó ellenőrzés szempontjából. A vállalat ezért kereskedelmi szempontból teljesen biztonságosnak nevezte a szolgáltatását, hozzátéve, hogy zéró kockázat nem létezik, és éppen ezért ajánl teljes kártalanítást üzleti előfizetőinek.

Az egyelőre nem teljesen világos, hogy a Firefly képzéséhez használt képek készítői hogyan és milyen ellenszolgáltatást várhatnak a munkájukért. A beszámolókból egyelőre annyi derül ki, hogy a Firefly oldalán lévő GYIK egy később bevezetett kompenzációs modellt emleget az Adobe Stock közreműködői számára, amelynek részleteit akkor teszik közzé, amikor a Firefly kilépett a béta verzióból. További részleteket erről a mostani bejelentés kapcsán sem közöltek, de a modell elvileg még az első vállalati előfizetés élesedését megelőzően életbe lép, az Adobe digitális médiáért felelős alelnöke pedig etikus és felelősségteljes kapcsolatot ígért a "másik oldalon dolgozó" alkotóknak.

Piaci hírek

Biztonsági katasztrófával és kamu statisztikával érkezik a Trumpok okostelefonja

A kommentárok szerint a Trump Mobile T1-es okostelefonja már azzal felülmúlta az előzetes várakozásokat, hogy a jelek szerint tényleg létezik, de a szolgáltató tízszer több megrendelésről számolhatott be a valóságos számokhoz képest.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.