A mesterséges intelligenciára épülő képgenerátorok az online fellelhető képekből tanulnak, jórészt az internetes képtárak anyagainak tömeges felhasználásával. A dolog már a művészeknél is kiverte a biztosítékot, mivel a a modelleket működtető neurális hálózatok üzemeltetői nem konzultálnak velük, mielőtt a műveiket bevonják az ilyen adatkészletekbe, és arra is csak igen korlátozott eszközeik vannak, hogy kivonják a munkáikat ezekből a folyamatokból. A képbankok (stock images) ugyancsak jó ideje fortyognak miatta, hogy a fotóikkal etetik a generatív MI-t, de a konkrét lépésekre a múlt péntekig kellett várni, amikor a Getty Images pert indított az egyik ilyen vállalat, a népszerű Stable Diffusion mögött álló Stability AI ellen.
A kereset szerint a Stability AI engedély nélkül használt fel 12 milliót a Getty szerzői jogi védelem alatt álló képei közül, amelyeket azok felirataival és metaadataival együtt arra használt, hogy a Stable Diffusion modellt képezze. Ez utóbbi pedig nemmeglepő módon hajlamos olyan képek létrehozására, amelyek nagyon hasonlítanak a Getty Images szabadalmaztatott tartalmához, így a szolgáltató azt kéri a bíróságtól, hogy kötelezze a londoni székhelyű Stability AI-t a jogsértő képek eltávolítására, és ítéljen meg akár 150 ezer dollárnyi kártérítést minden egyes képért. Ez 12 millióval szorozva nyilván nevetségesen magas összeg lenne, a Getty is csak egy 7 ezer képből álló listát nyújtotta be követeléseinek alátámasztására.
A haladás folyamatos, csak az irány kérdéses
Mint kiderült, a Getty amerikai és brit bíróságok előtt is megpróbál érvényt szerezni az igazának, felidézve a Stable Diffusion tanításához használt LAION adatkészlet kapcsán azt a múlt héten közzétett tanulmányt is, amely igazolja, hogy a generatív MI-modellek képesek egyszerűen lemásolni a képzésükhöz felhasznált tartalmakat. Az aktuális programok mérete hiába sokkal kisebb, mint akár a most említett LAION több mint 380 terabájtnyi adattömege, a Getty Images szerint a Stable Diffusion által generált képek némelyikén még a Getty-vízjel is felfedezhető, mivel azt a rendszer a képek dekonstrukciója, majd zajtalanítása és átalakítása során a végtermék szerves részeként értelmezi – derül ki a Gizmodo beszámolójából.
Ez utóbbi azért is érdekes, mert az ügyben megállhat, hogy az ilyen képek károsítják a Getty márkáját – még akkor is, ha a Stable Diffusion 2 állítólag már sokkal kevésbé hajlamos a vízjelek reprodukciójára, mint a még mindig elérhető korábbi verziói. A Getty mindenesetre azt állítja, hogy a mesterségesintelligencia-verseny szereplői mások hátán próbálnak felkapaszkodni a csúcsra – hasonlüan azokhoz a művészekhez, akik január közepén ugyancsak csoportos keresetet is indítottak a Stability AI, a DeviantArt és a Midjourney által épített képgenerátorok miatt. Tekintettel a technológia gyors térnyerésére, a Gizmodónak nyilatkozó szakértők szerint a perek tétje az, hogy meghatározzák a fejlődés további irányát.
Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben
Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak