A cég profi videószerkesztő alkalmazásába olyan szintetizáló algoritmusok kerülnek, amelyekkel a munkaigényes feladatok elvégzési ideje jelentősen csökkenhet.
Hirdetés
 

Az Adobe tegnap jelentette be, hogy a legnagyobb filmstúdiók által is használt Premiere Pro videószerkesztő, illetve az utómunkálatokat támogató After Effects jelentős algoritmusos felokosításban részesül. Az ígéretek szerint a generatív mesterséges intelligencia segítségével néhány kattintással teremthető majd aláfestő zene és hang, miközben a jelenetek színvilága, hangulata is pillanatok alatt megváltoztatható lesz.
 

 

A fenti promóanyagban látható, elég meggyőző trükköket és képességeket a cég múlt hónapban bejelentett Firefly megoldása biztosítja. A generatív modell első változata, amely egyelőre csak képszintetizálásra alkalmas, már béta változatban kipróbálható az érdeklődők számára is.

A Firefly a közeljövőben már a filmes feladatokat is képes lesz támogatni azzal, hogy szöveges útmutatások alapján zenét, hangot generál, gyors és automatikus módosításokat végez a nyersanyag színein, megvilágításán, vagy éppen vizuális hatásokkal spékeli meg a jelenetet.

A rendszer képességeit a tervek szerint folyamatosan igyekszik az Adobe kitágítani. A blogbejegyzés tanúsága szerint a fentebb látott és említett dolgok mellett például az MI a forgatókönyv szövegét elemezve automatikusan storyboardokat és elővizualizációkat alkothat, illetve javaslatokkal segítheti a vágási munkálatokat.

Közeleg a puding próbája

A cég mindettől azt reméli, hogy a kreatív alkotóknak kevesebb időt kell majd tölteni hosszadalmas, unalmas feladatok elvégzésével, ami a folyamatok gyorsítása mellett elméletben az anyagok minőséget is javíthatja. Utóbbi persze nagyban függ attól is, hogy a reklámban felvillanó képességek mennyiben felelnek meg az alkalmazás valódi tudásának.

Ennek kiderítésére azonban várni kell kicsit, hiszen a kiterjesztett tudású Firefly egyelőre a zárt bétateszt fázisában jár. Hivatalos érkezése még valamikor idén várható.

Cloud & big data

A Burger King azt is MI-vel ellenőrizné, hogy mennyire kedves a kiszolgálás

A tengerentúlon még az idén elindul az a pilot program, amelynek során az alkalmazottakat hangvezérelt MI-headsetekkel szerelik fel.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.