Az impresszív képadatbázisáról híres cég egy ideig harcolt az MI ellen, majd hirtelen keblére ölelte.
Hirdetés
 

Több más vállalat hasonló irányú lépését követve saját generatív algoritmust állít munkába a világ egyik legjelentősebb képkereskedő cége is. A Getty Images az Nvidia modelljére támaszkodva kínálja szolgáltatását, amellyel végtelen mennyiségű jogdíjmentes alkotást lehet készíttetni a rendszer mögött futó mesterséges intelligenciával.

Erős jogalap

A tegnap bejelentett szolgáltatás "kereskedelmi szempontból biztonságos" címszóval hirdeti magát, ami a Getty olvasatában azt jelenti, hogy a képgeneráló algoritmus tanuló készletét kizárólag a saját, egyébként több millió alkotásra rúgó portfólióján trenírozták, így az ezzel a modellel készített alkotásoknál nem kell aggódni az esetleges jogi következméynek miatt. 

És ha valaki, akkor a Getty bizonyosan tudja miről beszél, mivel év elején felfoghatatlanul hatalmas kártérítési igényt nyújtott be egyesült államokbeli és angol bíróságokon, mert álláspontja szerint a Stability AI engedély nélkül használt fel 12 milliót a Getty szerzői jogi védelem alatt álló képei közül, amelyeket azok felirataival és metaadataival együtt arra használt, hogy a Stable Diffusion modellt képezze.

Hasonló szerzői jogi megfontolások miatt a Getty egy évvel ezelőtt egyébként kizárt portfóliójából minden olyan képet, amelyet algoritmus segítségével állítottak elő. A saját Generativ AI szolgáltatás elindításával azonban egy csapásra megváltozik a helyzet. A cég pedig azzal igyekszik "levédeni magát", hogy a tanításhoz felhasznált művészeknek extra járandóságot fizet a hagyományos jogdíjas bevételmegosztás mellett.

Egyelőre nem túl ízletes a puding

A Getty az Nvidia Edifiy AI modelljét használja a Picasso felhőszolgáltatásból, és az alábbi videóban bemutatott alkotások alapján az algoritmusnak még bőven van hova fejlődnie. Promóciós kisfilmről lévén szó, elméletileg lehengerlő és szinte tökéletesen meggyőző képeket kellene látnunk, ám a lejátszást megállítva szinte mindenhol tetten érhető az MI generálta tartalom tökéletlensége.
 

 

Piaci hírek

A magyar fiataloknak bejön a mesterséges intelligencia

Egy tavaly ősszel végzett kutatás eredményei szerint a 13–16 éves fiatalok alapvetően pozitívan állnak hozzá a generatív algoritmusokhoz. A nagy többség nemcsak ismeri, de rendszeresen használja is a technológiát.
 
Hirdetés

Exkluzív szakmai nap a felhők fölött: KYOCERA Roadshow a MOL Toronyban

A jövő irodája már nem a jövő – hanem a jelen. A digitális transzformáció új korszakába lépünk, és ebben a KYOCERA nemcsak követi, hanem formálja is az irányt. Most itt a lehetőség, hogy első kézből ismerje meg a legújabb hardveres és szoftveres fejlesztéseket, amelyekkel a KYOCERA új szintre emeli a dokumentumkezelést és az üzleti hatékonyságot.

A mesterséges intelligencia új korszakába léptünk. A generatív MI nem csupán kísérleti technológia. Sok cég stratégiai eszköznek tekinti, amely segít a versenyképesség megőrzésében, javításában.

a melléklet támogatója a One Solutions

Hirdetés

Digitalizáció a mindennapokban: hogyan lesz a stratégiai célból napi működés?

A digitális transzformáció sok vállalatnál már nem cél, hanem elvárás – mégis gyakran megreked a tervezőasztalon. A vezetői szinten megfogalmazott ambiciózus tervek nehezen fordulnak át napi működéssé, ha hiányzik a technológiai rugalmasság vagy a belső kohézió. A valódi előrelépéshez olyan infrastruktúrára, szolgáltatásokra és partneri támogatásra van szükség, amelyek nemcsak technológiai válaszokat adnak, hanem üzletileg is működőképes megoldásokat kínálnak.

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.