Kínosan gyengén indult 2019 őszén, majd később sem talált rá a helyes útra, így óriási meglepetésként nem érte a témában járatosakat, hogy a Google elmeszeli streaming játékszolgáltatását, a Stadiát. A cég erről kiadott blogbejegyzése szerint bár a Stadia rendszere erős technológiai alapokra épült, a felhasználókat ez a vártnál sokkal kevésbé hozta lázba, ezért hozták meg a bezárásról szóló döntést.
Ami az ügyfelek - vélhetően nem túl hatalmas - csoportját érinti, 2023. január 18-ig még kijátszhatják magukat. Nagyjából akkorra pedig a tervek szerint meg is érkezik számlájukra a Google visszatérítése minden, a szolgáltatással kapcsolatos vásárlásuk után. Ebbe nem csak a játékok és szolgáltatások, hanem a hardverek, például a Stadiához fejlesztett kontrollerek is beletartoznak. Utóbbiakat nem is kéri vissza a vállalat (amivel a Google megszabadul egy halom e-hulladék macerás és költséges kezelésének nyűgétől).
A termékért felelős alelnök által jegyzett írás meglehetősen izzadságszagúan igyekszik megtalálni a történettel kapcsolatos pozitívumokat. Phil Harrison szerint például igaz ugyan, hogy a platformot mindössze 3 év múködés után nyugdíjazzák, ám annak technológiáját a cég fel fogja használni máshol, például a YouTube videomegosztó hálózaton, a Google Play alkalmazásáruházban, illetve a kiterjesztett valósághoz (virtual reality) köthető szolgáltatásoknál. Sőt, a Google attól sem zárkózik el, hogy iparági együttműködés keretében más piaci szereplők rendelkezésére bocsássa a Stadiához kiépített megoldásait.
Az lett volna a csoda, ha beindul
A felhőből elérhető játék ötlete nem a Google boszorkánykonyhájában született, de ettől még alapvetően nem késett le semmiről a keresőóriás azzal, hogy 2019 végén indította el saját megoldását. A probléma sokkal inkább a szolgáltatás induló készletével és üzleti koncepciójával volt, amelyeken a cég később sem tudott eleget javítani ahhoz, hogy mostanra ne a roló lehúzása legyen az egyetlen vállalható lépés.
A Stadia kínálata ugyanis induláskor nagyon szegényes volt, miközben az elérhető kevés címet nem a területen megszokott egységes előfizetés keretében lehetett szabadon futtatni, hanem egyesével kellett azokat megvásárolni, jellemzően nem is olyan alacsony áron. Ez az elhibázott üzleti modell a kezdetektől hatalmas hátrányt jelentett a szolgáltatásnak, miközben olyan szereplőkkel kellett versenyezni a cégnek, mint a Microsoft Xbox Cloud Gaming, a PlayStation Plus és az Nvidia GeForce Now.
A sokak által már a startnál borítékolt bukás bekövetkeztét erősen jelezte a cég tavaly februári döntése, miszerint bezárják a házon belüli játékfejlesztést végző részleget. Ugyanakkor a hivatalos kommunikációt jellemző kincstári optimizmus még idén nyáron is kitartott, amikor a Stadia egy twitterező leállítást gyanító felvetésére határozott cáfolattal reagált.
A Stadia beszántásával egy újabb elemmel bővült a kivégzett Google-termékek szépen bővülő köre. A cég ezt olyan nagyüzemben teszi, hogy lelkes internetezők egy dedikált virtuális temetőt is gondoznak, ahol 273 másik termék mellett az egyik sírkövön már ott szerepel a Stadia neve.
Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben
Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak