A mostanság amúgy sem derűs környezetben tevékenykedő internetes mamutcégekre egyre nagyobb nyomást helyeznek a sokasodó vizsgálatok.

A techóriások számára eddig nem alakult jól a hét. Miközben az Oracle-t egy szenátusi vizsgálóbizottság és a texasi államügyészi hivatal is arról faggatta, mit gondol a Google üzleti gyakorlatáról, a Facebook ellen immár a negyedik trösztellenes vizsgálatot indították meg az USA-ban.

Elsőre csak szépen kérnek

Több megkeresés is érkezett az Oracle-höz, melyektől a hatóságok és politikusok azt remélik, hogy tisztább képet kapnak arról, visszaél(t)-e piaci hatalmával a világ egyik legnagyobb vállalata, az Alphabet alatt működő Google - adta hírül jól értesült forrásokra hivatkozva a Reuters. Az ügy már csak azért is különösen pikáns, mivel a két vállalat nem feltétlenül van kifejezetten jóban egymással. Az Oracle ugyanis 9 milliárd dollárnyi kártérítést követel a Google-től, mert álláspontja szerint utóbbi jogtalanul használta fel a Javát az Android mobil operációs korai változataiban.

Az amerikai törvényhozás igazságügyi bizottsága egyébként nem csak az Oracle-t, hanem több tucatnyi vállalatot is megkeresett azzal kapcsolatban, hogy felderítsék, milyen károkat okozhatott a gazdaság többi szereplőjének az, hogy a Google egy csomó szegmensben meggyőző vagy éppen elsöprő piaci fölénnyel rendelkezik. Az értesülések szerint egyébként a megkeresett cégek legalább egy része nem fog önként "dalolni", mert félnek az óriásvállalat esetleges válaszlépéseitől. Úgy tűnik, a kevésbé veszélyes útnak azt tartják, ha csak kötelező erejű idézést követően adnak ki információkat a témában.

Vizsgálatból sosem elég

Közben a Facebooknál is vakarhatják a fejüket, mert lassan azt sem könnyű számba venni, hogy hányan és pontosan kik nyitottak frontot a közösségi média királya ellen. A legfrissebb hírek arról szólnak, hogy az amerikai igazságügyi minisztérium is ránéz a cég körmére. A monopóliumellenes vizsgálat szépen beleillik majd a többi, már zajló eljárás közé. A Facebook túlhatalmát ugyanis már a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC), több tagállam főügyészének csoportja és a már említett képviselőházi jogi bizottság is nagyító alá vette.

A felbuzdulás az 1000 milliárd dollár környékére hízó technológiai szektorban érdekelt vállalatok szarvának letörésére nagyjából a 2016-os amerikai elnökválasztás után kezdett felerősödni, mert a politikusok saját bőrükön tapasztalhatták meg, milyen hatalmas befolyása van az emberek életére, viselkedésére például a Facebooknak. Nyilván az sem segített, hogy az utóbbi években folyamatosan potyognak ki a szekrényből a különböző adatkezelési botrányok, melyek közül a legismertebb a több mint 80 millió felhasználót érintő Cambridge Analytica-ügy volt. Utóbbi 5 milliárd dollárjába került a Facebooknak, és ezért az összegért egyedül az FTC-vizsgálat lezárását érte el.

A GAFA nem kafa

Az USA-ban végül idén nyáron gyorsultak fel az események, és egyre-másra érkeztek a hírek arról, hogy milyen testület, minisztérium indít éppen vizsgálatot a röviden csak GAFA-ként hivatkozott mamutok ellen. Az időzítésben persze szerepet játszhat az is, hogy Amerika ismét elnökválasztásra készül.

A Google, az Apple, a Facebook és az Amazon esetében egyaránt alapos a gyanú arra, hogy saját platformjaik erejét kihasználva károsan befolyásolták a piaci folyamatokat. Az egyik leggyakrabban előkerülő panasz a versenytársak (és így az innováció elfojtása). Ezt két módon is viszonylag könnyen elérhetik a nagyok. Egyrészt méretükkel már önmagában is nagyon nehézzé teszik az új piaci szereplők megjelenését, másrészt a tehetséges, sikeresnek tűnő startupokat egyszerűen felvásárolják és saját arzenáljuk részévé teszik az eddig ellenük fordított fegyvereket.

A mostani vizsgálatokban ezeknek a problémáknak igyekeznek a végére járni, és javítani valamit a helyzeten, amennyiben ez lehetséges. Sok tönkrement vállalatot például nem boldogít az, ha az elfojtásukból származó bevételek egy részét büntetések kifizetésére fordítják a techóriások. És ugyan a retorziók között egyre gyakrabban felmerül a cégek feldarabolásának lehetősége is, ez a szcenárió finoman szólva sem túl valószínű. Arra már lényegesen nagyobb esély van, hogy a hatóságok bizonyos korábbi felvásárlásokat utólag felülvizsgálnak és rákényszerítik a GAFA tagjait arra, hogy szabaduljanak meg ezektől az egységektől.

Piaci hírek

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.