A vállalat állítólag már a fontos hirdetőket gyurmázza a metaverzum nagyszerű lehetőségeivel kapcsolatban, de bizonyos kérdéseikre egyelőre semmilyen választ nem tud adni.
Hirdetés
 

A Facebook anyavállalata, a Meta Platforms megtartotta első hivatalos találkozóját legjelentősebb hirdetőinek képviselőivel, melynek során azt az új üzenetét próbálta elhinteni, hogy a metaverzum közelebb van, mint bárki gondolnád. A virtuális megbeszélésen Mark Zuckerberg egész pontosan azt mondta, hogy vállalatának értelmezése szerinti metaverzum 5-10 évre van a mainstream alkalmazástól – derül ki a Business Insider riportjából, amely a konferencia három, meg nem nevezett résztvevőjének beszámolója alapján készült.

A Meta ennek alapján azt próbálta sulykolni, hogy a metaverzum egyes elemei már itt vannak, éskézzelfogható valósággá váltak; a hirdetők ezzel még kicsi tóvatosabbak, mert a virtuális valóság ugyan elérhető, sőt a marketingeseknek is lehetőségük van használatba venni, de a széles körű felhasználást és az arra épülő eszközöket azért senki sem holnap reggelre várja. Bizonyos márkák persze már most beszállnak a versenybe, és sorra indítják a kezdeményezéseiket, hogy időben biztosítsák helyüket az új platfromokon.

Ennél érdekesebb, hogy a cikk alapján a Meta még nem vázolt fel konkrét fizetett megoldásokkal a hirdetőknek, inkább arra ösztönözte őket, hogy mérjék fel, saját ügyfeleik milyen módon kapcsolódnának be szívesen a virtualizált gazdaságba a kiterjesztett valóság (AR), a virtuális valóság (VR) vagy az úgynevezett kevert valóság (MR) csatornáin keresztül. A BI szerint a Metánál az új hívószó a "felelősségteljes innováció", ami számtalanszor elhangzott a megbeszélésen, bár az eddigi tapasztalatok alapján túl sok mindent nem érdemes belelátni.

Biztosan jó lesz, de egyelőre nincs

A társaság ezúttal is azzal igyekezett elintézni a legújabb nagy ötletével kapcsolatos kétségeket, hogy a metaverzumot érintő szkepticizmus pont olyan, mint ami annak idején a korai internetes felhasználásokat, mondjuk az AOL Instant Messengert is övezte. A Meta viszont a metaverzum meghatározó operációs rendszerként pozícionálná magát, és nem győzi kritizálni a koncepcióra ráharapó többi nagyvállalatot: a Disney vidámpark-projektjeit például inkább digitális élményként, mint metaverzumos alkalmazásként jellemzi.

A dologban persze más nehézsúlyú technológiai cégek is benne vannak, így az Apple, a Google vagy a Microsoft is serényen dolgoznak a koncepció saját értelmezésein. A siker egyik feltétele mindenhol a megfizethető hardver lenne, ebben pedig egyelőre a Meta is csak szép terveket árul, amennyiben menő AR-szemüvegeket és olyan VR-headseteket ígér, amelyekhez már 100 dollár alatti áron (nagyságrendben 30 ezer forintért) hozzá lehetne jutni. Ez egyelőre nincsen sehol, mint ahogy máskérdésekre sincsenek még kész válaszok.

A BI-nak névtelenül nyilatkozó cégvezetők szerint a Metánál még nem igazán tudják, hogyan kezeljék a nagy hirdetők olyan szempontjait, mint amilyen a fizetett kampányok eredményeinek megfelelő visszamérése vagy a reklámok célzásához szükséges felhasználói azonosítás adatvédelmi megfelelősége. Nem foglalkoztak az olyan ellentmondásos témákkal sem, mint a deepfake technológiák elleni hatékony védekezés vagy a mesterséges intelligencia egyelőre nem túl meggyőző teljesítménye a bőrszín vagy a felhasználók nemének kezelésében.

A Reuters saját forrására hivatkozva mindehhez hozzáteszi, hogy az ügynökségekkel folytatott kerekasztal-beszélgetésen nem csak a metaverzumra szabott hirdetési formátumok felépítésének részleteit hiánolták, hanem az olyan apróságokat is, mint hogy a hirdetők milyen eszközöket kaphatnak majd annak megakadályozására, hogy az általuk képviselt márkák a nem megfelelő tartalmak vagy akciók mellett jelenjenek meg. Összességében tehát éppen az nem világos, hogy konkrétan mit kapnak a pénzükért.

A Meta Platforms egyelőre nem kívánta kommentálni sem a Business Insider, sem a Reuters hírügynökség beszámolóját.

Közösség & HR

Macska-egér játékot játszik a Starlink az iráni hatóságokkal

A belföldi hálózat megbénítását követően az iráni kormányzat most a Starlink ingyenessé tett műholdas internetszolgáltatását is megpróbálja kinyírni, amihez a feltételezések szerint az oroszoktól vett eszközöket és módszereket is felhasználhatja.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben

Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.

Az adatvezérelt működés sikere ritkán múlik azon, milyen technológiát vezet be egy vállalat. Sokkal inkább az a kulcs, hogyan illeszti az adattárházat, a BI-t és az MI-megoldásokat a meglévő rendszerekhez és döntési folyamatokhoz.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.