Münchenben a big tech vállalat egyik házi politikusa az európai vezetőket is kiosztotta a szabályozói feladatokról és a szólásszabadság kérdéseiről.
Hirdetés
 

Az Európai Unió az elmúlt évek során összességében már több milliárd euróra bírságolta a Metát. A vállalat néhány nappal ezelőtt éppen a Facebook Marketplace működésének szabályait volt kénytelen az európai szabályozáshoz igazítani, miután tavaly a hirdetési szolgáltatás versenyellenes működése miatt közel 800 millió eurós csomagot kapott az Európai Bizottságtól. Mindez persze nem jelenti, hogy a Metánál beletörődnének a helyzetbe, sőt a tiltakozás és a jogászkodás mellett már legmagasabb szintű politikai kapcsolataikat is igyekeznek bevetni a kedvezőbb elbírálás érdekében.

A Meta (Facebook) alapító vezérigazgatója, Mark Zuckerberg vezérigazgató az utóbbi hónapokban látványos gesztusokat tett a frissen megválasztott és beiktatott amerikai elnöknek, aki a választási kampány elején még börtönnel fenyegette őt. Zuckerberg ehhez képest nagyon hamar eljutott oda, hogy már Donald Trump büntetővám-fixációjára próbál építeni az európai szabályozók ellen, arról panaszkodva, hogy az Unió célja kifejezetten az amerikai vállalatok megsarcolása lenne. Vasárnap aztán a müncheni biztonsági konferencián megszólalt a Meta közcélú szabályozásért felelős globális vezetője is, még egyértelműbben fogalmazva meg a fenyegetést.

Nem csak a kínai techcégeknek van saját párttitkáruk

Joel Kaplan, aki republikánus stratégaként és Trump közismert támogatójaként érkezett meg a Meta vezetésébe, arról beszélt az európai döntéshozók előtt, hogy a vállalat Trumphoz fog fordulni, ha úgy érzi, hogy az EU diszkriminálta. Felidézte, hogy az új elnök az amerikai vállalatok és üzleti érdekek védelmét ígérte külföldön is, különösen akkor, ha igazságtalanul bánnak azokkal. Emellett a Münchenben szintén fellépő amerikai alelnökhöz hasonlóan leckéztetni is próbálta az uniós végrehajtó szervezetet, ahol szerinte úgy irányítják a Metára a vonatkozó törvényeket, hogy az túlmutat a szabályozást átengedő parlament és az intézmények szándékain.

A Business Insider riportja alapján Kaplan foglalkozott a Meta tartalmi moderációs megközelítésének pálfordulásával is, amelynek során Trump elnöki beiktatásához közeledve Mark Zuckerberg hirtelen ráébredt, hogy a moderációs törekvések sikereiről szóló győzelmi jelentéseik dacára "túl messzire mentek a félretájékoztatás elleni küzdelemben". Kaplan szerint az embereknek "eltérő a látásmódjuk arról, hogy mi a félretájékoztatás, és mi nem az", így az Egyesült Államokban "a meglévő sokféle hangot" figyelembe véve értékelik majd, hogy ki mit lát, és milyen további információt kell nyújtaniuk a tartalomhoz. Mindezzel kapcsolatban sem a Meta szóvivője, sem a Fehér Ház nem válaszolt a lap kérdéseire.

Közösség & HR

A robotok újabb bűnözési hullámot indíthatnak az Europol szerint

A robotok, a drónok és a mesterséges intelligencia fejlődésével a fizikai világban is megjelenik minden, ami eddig a digitális világra volt jellemző, nem beszélve arról, ha az automatizálás miatt tényleg tömegek veszítik majd el a megélhetésüket.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – a gépi tanulási pipeline szerepe az adattudományi működésben

A jó adatok önmagukban még nem elegendők: a modellek csak akkor működnek megbízhatóan, ha egy átlátható, automatizált és reprodukálható környezetben futnak. A gépi tanulási pipeline-ok éppen ezt a technológiai hátteret teremtik meg.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.