A HP Inc. friss negyedéves üzleti eredményeinek bejelentésével egy időben közölte, hogy költségcsökkentés miatt tömeges leépítésbe kezd. A kényszerű intézkedés a hivatalos tájékoztatás szerint minimum 4 ezer munkahelyet fog érinteni, de lehetséges, hogy végül ennek másfélszeresénél, azaz 6 ezernél áll meg a számláló.
Az elsősorban személyi számítógépeket és nyomtatókat gyártó amerikai vállalat 2022-es üzleti évének utolsó periódusában, azaz agusztustól október végéig összesen 14,8 milliárd dollár értékben forgalmazott. Ez a bevételi szint pedig jócskán, mintegy 11 százalékkal marad el az egy évvel ezelőtti eredménytől. (Változatlan árfolyamokkal számolva a visszaesés 8 százalékra mérséklődik.) Ráadásul ezzel párhuzamosan romlottak a nyereségességi mutatók is.
Hogy egyértelműen romló tendenciáról van szó, azt a teljes évre vonatkozó adatok szépen mutatják. Az október végén zárt 2022-es üzleti év egészében a cég 63 milliárd dollár bevételt ért el, ami csak 0,5 milliárddal kevesebb a 2021-es forgalomhoz képest. A nettó profit viszont nagyon megsínylette, hogy idén felsokasodtak a világgazdasági problémák. A most elért 3,2 milliárd alig több mint a fele, a tavalyi eredménynek.
Szükséges lépések
Enrique Lores elnök-vezérigazgató az eredményeket kommentálva a helyzet kezelésével kapcsolatban többek között a portfólió optimalizálásáról, a működési hatékonyság fejlesztéséről, illetve a strukturális átalakítások szükségességéről beszélt. Az utóbbi, menedzsernyelven megfogalmazott intézkedés természetesen nagyszabású elbocsátásokat jelent.
A vállalat becslése szerint a Future Ready Transformation gyűjtőnéven emlegetett intézkedési terv a 2025-ös pénzügyi év végére legalább 1,4 milliárd dolláros éves bruttó megtakarítást eredményez. Az átszervezéssel és egyéb intézkedések 1 milliárd dollárnyi extra kiadással terhelik majd a következő három év költségvetését. A HP a három év alatt végrehajtott terv részeként 4-6 ezer fővel csökkenti munkavállói számát. A cég jelenleg nagyjából 50 ezer főt foglalkoztat világszerte.
Az informatikai óriás lépése nem tekinthető váratlannak. Egyrészt a számára annyira fontos PC-piac látványos bezuhanása miatt várható volt a nadrágszíj összehúzása, másrészt a technológiai szektorban általános gyakorlattá vált, hogy a cégek a globális gazdasági problémákra elbocsátásokkal (is) reagálnak. A Twitter dolgozóinak kaotikus elbocsátása extrém példa, de leépít többek között a Stripe, a Snap, az Intel, a Meta és az Amazon is... És a felsorolás egyre hosszabb lesz.
Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben
Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak