Az űrhulladék egyre égetőbb problémát jelent, ami csak még tovább fog súlyosbodni, ahogy egyre több vállalat és kormányzat indít műholdakat, űrjárműveket, szondákat, sőt még turistákat is az űrbe. Bár mindazoknak az eszközöknek a nagy része, amelyeket a Föld körüli pályákra küldenek, végül visszatér és elég a Föld légkörében, bőven elég űrszemét marad a világűrben is, amíg ki nem találjuk, hogy mit tegyünk ellene.

Bár a hírekben egyre többször szerepelnek a takarítást célzó kezdeményezések, a hozzáértők szerint égető szükség volna nemzetközileg elfogadott szabványrendszerekere, mindenkire érvényes szabályokra a műholdak biztonságos üzemeltetésével vagy az űrhulladék kapcsolatban. Az utóbbi időben mi is beszámoltunk az Európai Űrügynökség, a SpaceX vagy az Apple-alapító Steve Wozniak nevével futó Privateer Space terveiről.

A mesterséges holdakra jelen pillanatban leselkedő veszélyek már nem csak fizikai jellegűek, de az utóbbiak között a sugárzás vagy a napkitörések mellé hamarosan felzárkózik az űrszemét is, a dominóhatást eredményező törmelékmező pedig könnyen eljuthat egy olyan szintre, amikor már az újabb műholdak pályára állítása is komoly problémát jelenthet. Bár a dolog egyelőre nem jelentkezik látványosan, a szükséges lépéseket mindenképpen időben kell(ene) megtenni.

Kénytelenek leszünk feltalálni a vonósugarat

A The Salt Lake Tribune novemberi cikke a Utah-i Egyetem egyik professzorát idézi, aki azt jósolja, hogy a Föld hamarosan a Szaturnuszra hasonlíthat. Szerinte abba az irányba haladunk, hogy a bolygónknak is saját gyűrűi legyenek, de ezek ebben az esetben űrhulladdákból jönnének létre. Az Európai Űrügynökség becslése szerint már most is 170 millió darab, egy milliméternél nagyobb hulladékdarab van már a Föld körüli pályákon, közülük pedig 670 ezer lehet nagyobb fél hüvelyknél (1,27 centiméternél).

Az könnyű elképzelni, hogy miért veszélyesek önmagukban is az óránként akár 35 ezer kilométeres sebességgel száguldozó törmelékdarabok. Ha az olyan projektekre gondolunk, mint mondjuk a SpaceX szélessávú internetkapcsolatot biztosító, sok ezer műholdból álló konstellációja, akkor az is világos, hogy a véletlenszerű ütközéseknek kockázata is egyre növekszik, hozzájárulva a még több, kisebb mértű űrszemét keletkezéséhez.

A lapnak nyilatkozó Jake Abbott professzor úgy látja, hogy az űrszemét felszedésének egyik lehetséges módja a mágnesek bevetése lenne. Egy robotkar végén lévő mágnes felpörgetésével speciális elektromos áramokat (örvényeket) hozhatnak létre, lehetővé téve az egyes törmelékdarabok ellenőrzését és lelassítását. A tudós a Nature folyóiratban megjelent cikkében az egyetem kutatásait úgy írja le, hogy azok során tulajdonképpen megalkották az első, a scifikben látható "vonósugarat", amire egyébként az utóbbi években számos kísérlet irányult. Mikroszkopikus szinten létre is hoztak működő modelleket, de Abbott szerint egy hasonló eszköz megépítése és elindítása innentől már mérnöki kérdésnek számít.

A Világgazdasági Fórum előző év végi adatai alapján már akkor is nagyából 6 ezer műhold keringett a Föld körül, és ezek 60 százaléka egyáltalán nem működött már, vagyis űrszemétnek minősült. Ide tartozik, hogy az Euroconsult becslése szerint az új évtizedben évente átlagosan majdnem ezer műholdat állítanak majd pályára, így 2028-ra már 15 ezer darab lehet belőlük, nem beszélve az űrbe juttatásukhoz használt rakétakomponensek problémáiról.