Csúnyának ugyanolyan csúnya, és az sem látszik, hogy lesz-e belőle valami, Elon Musk új életrajzi könyvében mindenesetre szerepel.

A kedden megjelent Elon Musk-életrajzban egy Tesla robotaxit ábrázoló koncepciókép is megjelent, amit láthatóan a társaság Cybertruck pickupja ihletett: a kétajtós, kétüléses kompakt járművet ugyanolyan szögletes élekkel és rozsdamentes acél felülettel ábrázolják. A közösségi oldalakon már hétfőn megfuttatott felvételből nem sok derül ki azzal kapcsolatban, hogy tényleg aktuális-e egy hasonló modell gyártásba küldése, bár a könyvben utalnak egy új generációs, 25 ezer dolláros Teslára és a robotaxira is, ami ezek szerint a vállalat texasi üzemében készülne egy idén márciusban bemutatott eljárással.

Az Axios beszámolója szerint Musk annyira megszállottja volt a robotaxis elképzelésnek, hogy az olcsó Tesla tervét is többször félretette a kedvéért, míg a cég más vezetői rá nem vették, hogy a kettőt egymással párhuzamosan gyártsák. A robotaxit állítólag az alapoktól kezdve pedálok és kormány nélkül tervezték, annak ellenére, hogy a mérnökök tiltakoztak a Tesla "Full Self-Driving" szoftverének hiányosságaira hivatkozva. Az FSD vezetéstámogató rendszer képes ugyan bizonyos vezetési feladatokat automatizálni városi és országúti környezetben, de a teljes autonómitól azért a mai napig elég messze van.

Autó van, autonómia kevésbé

A TechCrunch cikkéből az is kiderül, hogy a jelenlegi szövetségi biztonsági előírások tiltják a kormánykerék vagy pedál nélküli járművek sorozatgyártását az Egyesült Államokban, de a közlekedési felügyelet várhatóan még szeptemberben új szabályozást jelent majd be ezzel kapcsolatban. Ez más márkák és modellek előtt is utat nyitna, mint amilyen a GM Cruise és az Amazon Zoox, amelyeket a kétüléses Tesla robotaxival ellentétben négy-hat üléssel terveztek. Ezért is tűnik érdekesebbnek a 25 ezer dolláros új Tesla, mivel a fogyasztók odaát is az inflációval birkóznak és megfizethető lehetőségeket keresnek.

ÍMusk egyébként már 2022 áprilisábanbelengette egy 2024-re megjelenő robotaxiról szóló terveit, ami az akkori állás szerint is azt jelentette volna, hogy a vállalatnak két éven belül kellett kifejlesztenie, tesztelnie, tömeggyártásba állítania és forgalomba hoznia a gépeket és a kapcsolódó szolgáltatást. A TechCrunch szerint éppen Texasban, a Tesla tulajdonképpeni hazájában sokkal lazábbak az autonóm járművekre vonatkozó szabályok, de a robotaxiról így sincs semmilyen közelebbi információ. Az FSD és a Tesla korábbi Autopilot rendszere mindenesetre nem teljesít valami jól, ahogy ebből az élő videós demóból is kiderül.

a kép forrása: twitter.com/ajtourville

Piaci hírek

Elképesztő változást hoz a félvezetőknél a memóriaárak eldurranása

A Gartner héten kiadott jelentése szerint idén közel ugyanannyit költ majd a világ memóriamodulokra, mint minden más félvezetőre összesen.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.