A napokban megjelenő életrajza szerint a SpaceX vezetője, Elon Musk nem csak bekapcsolta Ukrajnában a Starlink internetes szolgáltatását, de néha ki is kapcsolja, ha megítélése szerint az ukránok "túl messzire mennének" vele.

Miután Oroszország a 2022. februári inváziót megelőzően megzavarta az ukrán kommunikációs rendszereket, a SpaceX űripari vállalatot irányító Elon Musk beleegyezett a Starlink műholdas internetszolgáltatás aktiválásába Ukrajnában. A társaság ehhez a megfelelő terminálokat is leszállította, amelyek révén a Starlink kulcsfontosságúvá vált az ottan infrastruktúra működtetése és a katonai műveletek szempontjából is, lehetővé téve a kommunikációt a mobiltelefonos és internetes hálózatok kiesése után. A SpaceX időközben többször is fenntartásokat fogalmazott meg a technológia katonai felhasználásával kapcsolatban, és ezt korlátázta is a fegyverrendszerek működtetésében.

Musk korábban arra is figyelmeztetett, hogy a szolgáltatás fenntartása havi 20 millió dollárjukba kerül. Bár a hírek szerint a Pentagonban eddig is folyamatosan irkálták a csekkeket a jószolgálati felajánlás elllentételezésére, idén júniusban tényleges szerződést kötöttek az amerikai védelmi minisztériummal a Starlink ukrajnai használatának finanszírozására. Az üzletember mégsem esett ki a "power broker" szerepből, vagyis a politikai folyamatok aktív külső befolyásolásából. Bár eddig is nyilvánvaló volt, hogy a globális techcégek ebben a háborúban önálló tényezőként jelennek meg, a CNN csütörtöki riportja szerint Musk a konkrét beavatkozást is simán vállalta a Starlinken keresztül.

Akkor is benne van, ha nincs benne

A híroldal Walter Isaacson nemsokára piacra kerülő, az excentrikus milliárdosról szóló könyvére hivatkozva arról ír, hogy tavaly Musk elrendelte a műholdas kommunikációs hálózat kikapcsolását a krími partok közelében, meghiúsítva az orosz flotta elleni támadást. Bár az ukrán tisztviselők állítólag könyörögtek neki, hogy kapcsolja vissza a szolgáltatást, a könyv alapján Musk attól tartott, hogy Oroszország atomtámadással válaszolna a "mini Pearl Harborra". A SpaceX vezetője ezek szerint magas rangú orosz tisztviselőkkel folytatott beszélgetései során jutott erre a meggyőződésre, a robbanóanyagot szállító ukrán tengeri drónok pedig elvesztették az irányítást, és partra sodródtak.

A sztorit egyelőre egyik fél sem erősítette meg, de jól mutatja, milyen helyzetbe került Musk az ukrajnai háború kibontakozásával: szándékosan vagy sem, de olyan tényezővé vált, akit az amerikai kormányzati tisztségviselők sem hagyhatnak figyelmen kívül. A Steve Jobs és Albert Einstein legsimertebb életrajzát is jegyző Isaacson nem véletlenül kérdezi Muskot a saját szerepéről, amire a CNN szerint azt a választ kapja, hogy a Starlink jó békés dolgokat próbál lehetővé tenni, nem pedig dróntámadásokat. Ettől persze a szolgáltatás jelentősége nem lesz kisebb a háborúban: az USA például nemrég azzal vádolt meg orosz hekkereket, hogy a Starlink műholdakra küldött adatok elfogásával próbálkoznak.

Piaci hírek

Nem tetszik Moszkvának, hogy orosz appokat rakott ki alkalmazásboltjából az Apple

Az orosz Facebookként is emlegetett VK szerint pár napja mindenféle indok és előzetes jelzés nélkül tűntek el alkalmazásai az App Store kínálatából. A Kreml szóvivője ennek kapcsán arra biztatta honfitársait, hogy váltsanak Androidra.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.