A Gartner szerint a hiperautomatizáció felfutásával érdemes lesz komolyabban venni a vállalatoknál dolgozó civil fejlesztőket és a multidiszciplináris csapatok lehetőségeit.

Az informatikai szervezeteknek jobban kell majd igyekezniük, hogy az üzleti folyamatok és az adatintegráció automatizálásának érdekében partnerséget építsenek az IT-n kívüli szakemberekkel – idézi a VentureBeat az október végi Gartner IT Symposium előrejelzését, amelyet a piackutató egyik alelnöke fogalmazott meg a hiperautomatizáció közelgő hullámával kapcoslatban. Ezt a trendet a Gartner olyan üzletvezérelt, fegyelmezett megközelítésként határozza meg, amelyet a szervezetek a lehető legtöbb üzleti és informatikai folyamat gyors azonosítására, ellenőrzésére és automatizálására használnak.

A mindebben lehetőségek olyan hatalmasak, hogy az IT nem tudja azokat egymagában lefedni, és erre nem is szabad törekednie: a Gartner értelmezésében ahelyett, hogy a CIO-k ellenőrzésén kívül eső árnyékinformatikára panaszkodna, az IT-nak kapcsolatba kell lépnie más üzleti egységek fejlesztőivel, és meg kell bizonyosodnia róla, hogy azok rendelkeznek-e a munkájuk elvégzéséhez szükséges eszközökkel. Ezek közé pedig már nem csak a más üzletágakba beágyazott, profi programozók és műszaki szakemberek (business technologist) tartoznak, hanem azok az úgynevezett civil fejlesztők (citizen developer) is, akik a no-code és low-code platfromok, illetve adatkezelő és -elemző eszközök segítségével maguk is részt vesznek az automatizációban.

A Gartner előrejelzése szerint két év múlva, 2023-ra a nagyvállalati környezetben aktív civil fejlesztői száma már legalább négyszerese lesz a professzionális fejlesztőkének. Ebből pedig szükségszerűen következik, hogy az informatikai szervezeteknek is szakítaniuk kell azzal a gondolkodásmóddal, hogy az ilyen csoportok a munkája triviális vagy jelentéktelen volna. Valójában ugyanis algoritmusokat és olyan felhasználói felületeket hoznak létre, amelyek megkönnyítik csapataik munkáját, és amelyek már többet jelentenek a finomítások elvégezésénél.

Érdemes lehet közösködni

A piackutató felmérései alapján csak tízből négy érintett dolgozó számol be arról, hogy kifejezetten a számára tervezett eszközök is a rendelkezésére állnak, a többieknek viszont nem kínálnak hozzáférést azokhoz a készségekhez, amelyeket gyakran csak a kiválósági központokban vagy a szervezeten belüli más "zsebekben" tesznek elérhetővé. Ezzel szemben a civil fejlesztők 64 százaléka használ adatbázis-, adattudományi, adatelemző és MI-eszközöket, 59 százalékuk végez alkalmazásfejlesztést, 45 százalékuk pedig adatintegrációs és az API-kezelő alkalmazásokkal is dolgozik.

A munkájuk eredményeiről szólva összesen 82 százalékuk látja úgy, hogy eredményesebbé teszi saját részlegének működését: 68 százalék a hatékonyság emeléséről, 63 százalék pedig az üzleti agilitás növekedéséről számol be. A Gartner mindezek nyomán azt javasolja, hogy a szervezeteknek vegyék komolyabban az ilyen csapatokat, és erősítsék meglévő képességeiket. Ez az eszközök megosztását és akár az IT-szervezettől független technológiai szakemberekkel közös csoportok létrehozását is magában foglalja, felmérve a multidiszciplináris csapatok lehetőségeit és az olyan tágabb vállalati szempontokat, mint amilyenek például a technológiai kockázatok.

A Gartner egyébként a hiperautomatizációval összefüggő szoftvertechnológiák piacának látványos növekedésre számít, amelyeknek globális forgalmát jövőre közel 600 milliárd dollárra teszi. Ezek közösen értelmezhető nyelvet és kommunikációs felületet adhatnak a professzionális és a civil fejlesztők kezébe: míg az egyik oldal az üzleti logikát, a másik a mögöttes működést helyezi előtérbe, a közösen létrehozott megoldásokból egy sokkal szélesebb kör is profitálhat.

Cloud & big data

Természetes regenerációt hozott az agy-gép interfész

Egy svájci kutatóközpontban szó szerint és átvitt értelemben is hatalmas lépést tett egy csigolyasérülés miatt lebénult páciens.
 
Hirdetés

Felhőköltségek optimalizálása a EURO ONE Számítástechnikai Zrt.-vel

Hogyan lehet költségoldalon megteremteni az egyensúlyt a különböző felhős konstrukciók között?

Az on-premise, cloud és hibrid rendszerek között egyértelmű győztest hirdetni nem lehet, de érdemes végig venni azokat a szempontokat, amik meghatározzák, milyen kiadásokkal kell számolni.

a melléklet támogatója az Euro One

Létezik egy ortodox irányzat, mely szerint a jelszavak legyenek minél hosszabbak és összetettebbek, valamint cseréljük azokat minél gyakrabban. Valóban ettől lesznek a rendszereink biztonságosabbak? Pfeiffer Szilárd (Balasys) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.