Hét év múlva írmagja sem maradhat a kínai gyártó berendezéseinek a szigetország hálózataiban.
Hirdetés
 

Semmiféle Huawei gyártmányú hálózati berendezést nem lehet beépíteni az Egyesült Királyságban mobilhálózatokba – döntött a brit kormány. A tiltás jövő évtől érvényes, sőt 2027-ig a már beépített berendezéseket is ki kell váltani más gyártó eszközeivel.

A britek korábban is hajlottak arra, hogy valamiféleképpen az amerikaiakkal együtt lépve korlátozzák a Huawei súlyát. Idén január végén az a döntés született, hogy maradhat a kínai gyártó, ám csak "nem érzékeny" hálózati elemeket szállíthat, és azokat is csak az összes eszköz 35 százalékának erejéig. Emellett teljes mértékben kitiltották a nukleáris és katonai létesítmények hálózatiból.

Májusban azonban a brit kormány újragondolta a januári döntést, és akkor azt tervezte, hogy 2023-ig teljesen kiszorítaná a Huaweit a hálózatfejlesztésekből. A kérdés úgy lett egyre élesebb, ahogy megkezdődött az 5G-hálózatok kiépítése.

Lapértesülések szerint a mostani döntésre a Washingtonból érkező nyomás miatt szánta el magát a brit kormány.

A Huawei Technologies brit leányvállalatának szóvivője azt nyilatkozta, hogy a brit kormány mostani döntése csalódást keltett. Szerinte rossz hír az összes brit mobiltelefon-felhasználójának, mert ezzel drágulnak a költségek is. Úgy látszik ebben egyetértenek a cég kizárását bejelentő Oliver Dowden digitális biztonságért felelős miniszterrel, aki a brit alsóházban azt mondta, hogy a lépés nagyjából egy évvel hátráltathatja a brit 5G-hálózat kiépítését.

Lassabban és drágábban is épül

A kérdésben az operátorok és a kormányok érdeke nem feltétlenül esik egybe. A GSMA már tavaly kongatta a vészharangot, hogy a Huawei kizárása akár 55 milliárd euróval is drágíthatja az európai 5G-s fejlesztéseket, ráadásul a kiépítés is le fog lassulni, és legalább másfél évvel tovább tart majd. A Huawei jelenléte ugyanis komoly fejlesztési és árversenyt is generált.

A briteknél azonban nem csak a verseny csökkenése hoz majd áremelkedést, hanem a kötelező berendezéscsere is jelentősen növeli majd a szolgáltatók költségeit. Utóbbiaknak komoly lobbitevékenységet kellett folytatni azért is, hogy legalább a berendezéscserére értelmes határidőt kapjanak (az eredeti tervek 3-4 évről szóltak, ami az operátorok szerint a szolgáltatás biztonságát veszélyeztette volna).

Az Európai Bizottság belső piacokért és szolgáltatásokért felelős biztosa, Thierry Breton idén tavasszal egyfelől megengedőbb volt, mondván, nem cél egy európai erőd építése. De azt ő is hangsúlyozta, hogy az 5G esetében egységes és minden eddiginél szigorúbb biztonsági keretrendszerre van szükség (az ajánlást az EU elkészítette, de az nem kötelező érvényű a tagállamokra).

Mobilitás

A robotok újabb bűnözési hullámot indíthatnak az Europol szerint

A robotok, a drónok és a mesterséges intelligencia fejlődésével a fizikai világban is megjelenik minden, ami eddig a digitális világra volt jellemző, nem beszélve arról, ha az automatizálás miatt tényleg tömegek veszítik majd el a megélhetésüket.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – a gépi tanulási pipeline szerepe az adattudományi működésben

A jó adatok önmagukban még nem elegendők: a modellek csak akkor működnek megbízhatóan, ha egy átlátható, automatizált és reprodukálható környezetben futnak. A gépi tanulási pipeline-ok éppen ezt a technológiai hátteret teremtik meg.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.