A New York Times a héten közölt véleménycikkében boncolgatta azt a jelenséget, hogy lassan de biztosan felszívódnak a millennial vásárlóközönségre szabott, az új generációk életstílusával összefüggésben emlegetett támogatások. A digitális gazdaság felfutásával jelentek meg és terjedtek el azok a "villámháborúként" is emlegetett üzleti modellek, amelyek látszólag irracionális módon termelték a veszteséget a minél gyorsabb piacszerzés reményében, miközben óriási kedvezményeket adtak az ügyfeleknek, mára pedig szinte elfeledtették velük, hogy az igénybevett luxus szolgáltatásokhoz valójában luxus árcédulának kellene tartoznia.

Erre közismert példa lehet az Uber és más utazásmegosztó személyszállító alkalmazások, amelyek sokáig tényleg meglepő árakon kínálták magukat. De ide tartoznak azok az ételkiszállítók, amelyek az éttermi árnál olcsóbban viszik házhoz a megrendelt fogásokat, a filléres mosodai vagy takarító szolgáltatások, a nyilvánvaló veszteséggel árult mozijegyek és akár a több mint kedvező Airbnb-ajánlatok. A támogatások eltűnése és a világjárvány mérséklődése miatt megnőtt kereslet azonban mindenhol látványos áremeléseket generál, nem beszélve arról, hogy a befektetők is profitot akarnak látni a megfelelő méretűre hizlalt üzletekből.

Ők persze eddig sem a dekadencia különféle formáit szerették volna finanszírozni, hanem az induló vállalkozások növekedését próbálták ösztönözni, hogy azok minél gyorsabban vonzzák magukhoz az ügyfeleket, meghatározó piaci pozíciót szerezzenek, lekörözzék a versenytársakat, nem utolsósorban pedig igazolják a körülöttük támasztott felhajtást. Az ilyen vállalatokat aztán elárasztották készpénzzel, hogy azok képesek legyenek mesterségesen alacsony árakkal és nagyvonalú ösztönzőkkel megnyerni a felhasználókat.

A járvány csillapodása itt is változásokat hoz

Az Uber példájánál maradva, az eddig majdnem 20 milliárd dollárnyi befektetést felélő társaság az idei első negyedévben 108 millió dollárnyi veszteséget termelt, ami komoly eredmény ahhoz képest, hogy egy ével korábban még 3 milliárdos mínuszban zárta ugyanezt az időszakot. Mindehhez jelentős változásokra volt szükség a cégcsoport működésében: az Uber felvásárlásokkal erősítette meg a pandémia idején virágzó ételkiszállítási bizniszt, miközben minden olyan tevékenységtől igyekezett megszabadulni, amelynek gazdaságos működtetése belátható időn belül nem tűnt biztosíthatónak.

A Rakuten Intelligence adatai alapján az Uber alaptevékenysége is komolyan átalakult. A szabályozási kérdéseken vagy a sofőrök jogállásán túl most már inkább az a téma, hogy egy év alatt átlagosan 40 százalékkal emelkedtek az uberes tarifák. A társaság tavaly ilyenkor még azon fáradozott, hogy ideiglenes állásokat szerezzen sofőrjeinek a járványhelyzetben lenullázódó bevételeik pótlására, most már komoly sofőrhiánnyal küzd.

Hasonló a helyzet a már 62 európai városban is jelenlévő, elektromos rollereket kölcsönző Bird háza táján. A vállalat 2019-ben még 9,66 dolláros veszteséget termelt minden 10 dolláros útra vetítve, ami nem csak azért hajmeresztő, mert egy elvileg piaci alapon működő céges modellről beszélünk, de azt is jól mutatja, hogy a Szilícium-völgy befektetői milyen elvárások mellett mennyi pénzt ömlesztettek ezekbe a startupokba. Ahogy a NYT szerzője szemlélteti, ez olyan, mintha egy étterem 10 dollárért árulná a neki magának 19,66 dollárjába kerülő szendvicseket, az étterem befektetői pedig zsebből állnák a különbséget. A Bird azonban utóbb majdnem a háromszorosára emelte a tarifáit, megújította a járműveit menedzselő rendszerét, strapabíróbb eszközökre váltott, és ma már 10 dolláronként 1,43 dolláros profitot termel.

Ami drága, az valakinek mindenképpen drága

A sort még hosszan lehetne folytatni (mondjuk az Airbnb-vel, ahol a frisen támadt kereslet hatására a tavalyi első negyedévhez képest az idei első három hónap 35 százalékos átlagos áremelkedést hozott), a lényeg azonban az, hogy az eddig befektetői lélegeztetőgépen működő startupok beérnek, és elkezdik újra felfedezni a pénzügyi fegyelem előnyeit. A befektetők ezzel párhuzamosan nem annyira hírverést, mint elérhető profitot akarnak, a fogyasztóknak pedig valamelyest hozzá kell szokniuk, hogy a luxus szolgáltatások valamivel többe kerülnek.

Megint csak az Uberről szólva könnyű belátni, hogy csúcsidőben magánsofőrt bérelni egy Los Angeles-i oda-vissza útra többe kerül 16 dollárnál, ha a tranzakcióban résztvevő egyik fél sem akar veszíteni a dolgon. A cikk a trendeket vizsgálva arra jut, hogy megint eljön annak az ideje, amikor egyes csúcskategóriás szolgáltatások egyszerűen nem lesznek elérhetők a "félgazdag" emberek számára; ez az újabb kori üzleti modellekhez szokott fogyasztók szemében aggasztó fejleménynek tűnhet, de a fejlődés egyik jele lehet a gazdaság fenntartható működésére nézve.