Az Uber saját programot indított, hogy a járványhelyzett miatt szinte lenullázódó bevételeik pótlására ideiglenes állásokat biztosítson a sofőröknek, akár más cégeknél is.
Hirdetés
 

Az Uber tavaly októberben indította el sz észak-amerikai Uber Works szolgáltatást, amelynek révén az eredetileg személyszállítással foglalkozó társaság a teherszállítás vagy az ételfutárkodás után egy újabb szegmensben jelent meg. Az Uber ezúttal saját tapasztalataira is építve a munkaerő-közvetítésben próbál maradandót alkotni, pontosabban az ideiglenes munkát kereső felhasználók és az ugyancsak időszakos állásokat kínáló vállalatok összekapcsolásában. A próbaüzemben már több mint egy éve futó progam egyelőre Chicagóban, Miamiban és Dallasban működik, de az Uber a közeljövőben más régiókra is kiterjesztené.

Ehhez a rendszerhez kapcsolódik a hétfőn elindított Work Hub, amelyet egy aznapi blogbejegyzésben jelentettek be a cég hivatalos oldalán. Ez a sofőrök saját alkalmazásában, egy külön szekcióban listáz munkalehetőségeket házon belül (Uber Eats, Uber Freight) vagy cég tucatnyi külső partnerénél, amelyek között olyan márkákat találunk, mint a McDonald's, a FedEx, a United Parcel Service, a Pepsi, a Hertz, a Walgreens és különböző áruházláncok. A közlemény szerint ezzel nagyjából 240 ezer regisztrált, engedéllyel rendelkező sofőrjüket próbálják lehetőségekhez juttatni a mostani szükséghelyzetben, amikor drámaian lecsökkent a fuvarok száma.

A Reuters beszámolója alapján a hírügynöségnek nyilatkozó Uber-sofőrök a bevételeik akár 80 százalékos csökkenéséről is beszámoltak, miután a koronavírus-járvány elérte az Egyesült Államokat, és nem csak a rendelések száma esett vissza a kormányzati rendelkezések miatt, de ők maguk is kevesebb fuvart vállalnak a virulens kórokozótól tartva. Az Uber új kezdeményezése a bevételeiket egy csapásra elveszítő vállalkozóin próbál segíteni, elsősorban a hivatásos jogosítvánnyal rendelkezők áthelyezésével, másoknak pedig lehetőségeket kínálva az élelmiszeriparban, raktározásban vagy ügyfélszolgálati területeken való ideiglenes elhelyezkedésben.

A sofőrök most dobozokat szállítanak

Az Uber megegyezett más társaságok ételkihordással vagy élelmiszer-házhozszállítással foglalkozó üzletágaival is arról, hogy saját sofőrjeit átirányítja a hirtelen megnövekedett forgalmú egységekhez. A közlemény szerint a partnerek listáját és ezen keresztül az ajánlatok körét folyamatosan igyekeznek bővíteni, adott esetben pénzügyi támogatást nyújtanak a sofőröknek, és egészségügyi tanácsokkal is ellátják őket a járvány kockázatainak csökkentésére. Kisebb érdekesség, hogy az Uber szóvivője első körben nem volt hajlandó elárulni, húz-e a cég bármilyen hasznot a partnereihez sikeresen közvetített munkavállalók után.

A jelenlegi krízis egyébként minden eddiginél jobban megmutatja, hogy mennyire bizonytalan helyzetben vannak az alkalmi munkavégzésre épülő rendszerek (gig economy) független vállalkozóként foglalkoztatott emberek. A bérminimum, a fizetett szabadság, a betegállomány és a többi járulék vagy juttatás hiánya természetesen komoly versenyelőnyt jelenthet a hagyományos foglalkoztatási modellekkel szemben, de óriási problémákat okozhat, ha bármilyen okból felborul a normál ügymenet. Nem véletlen, hogy az amerikai kormányzat most soron kívül volt kénytelen biztosítani, hogy ezek a munkavállalók is részesülhessenek a munkanélküli segélyben, elkerülve a még nagyobb társadalmi katasztrófát.

A hírek között egyre-másra bukkannak fel az alapesetben utazásmegosztó személyszállító szolgáltatásokat nyújtó cégek kezdeményezései, amelyek szerint beszállnak az étel- és áruszállításba, sőt New Yorkban például már a város önkormányzata is engedéllyel rendelkező sofőröket keres a szükséghelyzetben lévő lakosok ellátásához. A kiskereskedelmiláncoknál és online áruházakban ugyancsak folyamatos a felvétel: az Amazon a maga részéről 100 ezer ideiglenes álláshely megnyitását tervezi kiszolgáló központjaiban a rengeteg internetes rendelés kiszolgálására, az Instacart nevű, élelmiszer-kiszállítással foglalkozó startup pedig ennek a háromszorosát akarja munkába állítani Észak-Amerikában.

Közösség & HR

Ingyenes appal biztosít biztonságos forrásjelölést az Adobe

A gyártó bejelentette az Adobe Content Authenticity alkalmazás publikus bétáját, amelynek segítségével örök áron ellenőrizhetővé és kezelhetővé tennék a képek forrását igazoló metaadatokat.
 
Hirdetés

Exkluzív szakmai nap a felhők fölött: KYOCERA Roadshow a MOL Toronyban

A jövő irodája már nem a jövő – hanem a jelen. A digitális transzformáció új korszakába lépünk, és ebben a KYOCERA nemcsak követi, hanem formálja is az irányt. Most itt a lehetőség, hogy első kézből ismerje meg a legújabb hardveres és szoftveres fejlesztéseket, amelyekkel a KYOCERA új szintre emeli a dokumentumkezelést és az üzleti hatékonyságot.

Azok a vállalatok, amelyek gyorsabban, intelligensebben és empatikusabban tudnak reagálni ügyfeleik kérdéseire, összességében értékesebb, hosszabb távú kapcsolatokat építhetnek ki.

a melléklet támogatója a One Solutions

Hirdetés

Digitalizáció a mindennapokban: hogyan lesz a stratégiai célból napi működés?

A digitális transzformáció sok vállalatnál már nem cél, hanem elvárás – mégis gyakran megreked a tervezőasztalon. A vezetői szinten megfogalmazott ambiciózus tervek nehezen fordulnak át napi működéssé, ha hiányzik a technológiai rugalmasság vagy a belső kohézió. A valódi előrelépéshez olyan infrastruktúrára, szolgáltatásokra és partneri támogatásra van szükség, amelyek nemcsak technológiai válaszokat adnak, hanem üzletileg is működőképes megoldásokat kínálnak.

CIO KUTATÁS

AZ IRÁNYÍTÁS VISSZASZERZÉSE

Valóban egyre nagyobb lehet az IT és az IT-vezető súlya a vállalatokon belül? A nemzetközi mérések szerint igen, de mi a helyzet Magyarországon?

Segítsen megtalálni a választ! Töltse ki a Budapesti Corvinus Egyetem és a Bitport anonim kutatását, és kérje meg erre üzleti oldalon dolgozó vezetőtársait is!

Az eredményeket május 8-9-én ismertetjük a 16. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.