A Bloomberg szerint 2,65 milliárdos ajánlatot adott a taxicég a Postmates nevű ételszállító vállalatra.
Hirdetés
 

Ajánlatot adott a Postmates ételszállító cégre az Uber, értesült a Bloomberg. A Los Angelesben és a délnyugati államokban erős cég ugyan nem a piacvezető DoorDash súlycsoportja, de megszerzésével javulhatnak az Uber pozíciói ezen a piacon. Bár a hír a hétvégén jött ki, nem okozott különösebb meglepetést, hiszen a CNN már egy hete beszámolt a tárgyalásokról.

Van azonban néhány újdonság is. A Bloombergnek névtelenül nyilatkozó bennfentesek azt állították, hogy a friss szerzeményt és az Uber házon belüli megoldását, az Uber Eatset a vállalat a felvásárlás lezárása után is külön akarja kezelni. Pierre-Dimitri Gore-Coty, az Eats vezetője felel a teljes ételkiszállítós üzletágért, de azon belül a Postmate önállóan működik majd a felvásárlást is végigtárgyaló alapító-vezérigazgató, Bastian Lehmann és csapata irányításával.

Legalább négy éve kerülgetik egymástól

A két vállalat már jó ideje kerülgeti egymást. A tárgyalások viszont a közelmúltban felgyorsultak. Ennek oka az, hogy az Uber nagyon akarja növelni az ételszállító üzletágát. Mint a közelmúltban a Bitport is megírta, komoly tárgyalásokba kezdett az amerikai piac második legnagyobb szereplőjének, a Grubhubnak a felvásárlásáról. Azt nem lehet tudni, hogy mennyit ajánlottak a cégért, de valószínűleg kevesebbet, mint a hollandiai székhelyű Just Eat Takeaway, amely végül 7,3 milliárd dolláros ajánlattal lett befutó.

Ez az üzlet jóval szerényebb, de a célpont is jóval kisebb. A 2011-ben alapított Postmate az elsők között kínált házhoz szállítást mobilappon keresztül. Ennek ellenére ma csak a negyedik ételszállító az amerikai piacon (2018-ban egymilliárd dollár bevétele volt).

Tavaly már a tőzsdére menetellel kacérkodtak, ám végül inkább magántőkét vontak be. A tőkebevonáskor 2,4 milliárd dollárra becsülték a cég értékét. (A Crunchbase adatbázisa szerint eddig 900 millió dollár befektetést vontak be.) Ha ez helytálló, az Uber szerény prémiumot fizet, azt sem készpénzben. Az ügyletet ugyanis a hírek szerint részvénycserével hajtanák végre, azaz a Postmate tulajdonosait Uber-részvényekkel fizetnék ki.

Ha a Wall Street jóslata beválik, jól járnak

A felvásárlás hírére az Uber részvényei erősödésbe kezdtek, és közelítenek a 31 dollárhoz. A piac bízik abban, hogy az Uber jól jön ki a felvásárlásból. És ha igaza lesz a Wall Street-i elemzőknek, a Postamte jelenlegi tulajdonosai sem járnak rosszul a részvénycserével.

Mint a CNBC írja, a egyes elemzők szerint jelentős növekedési potenciál van az Uberben. Az RBC Capital globális befektetési bank egy elemzője akár az 52 dolláros árfolyamot sem tartja elképzelhetetlennek a harmadik negyedévben.

Piaci hírek

A Burger King azt is MI-vel ellenőrizné, hogy mennyire kedves a kiszolgálás

A tengerentúlon még az idén elindul az a pilot program, amelynek során az alkalmazottakat hangvezérelt MI-headsetekkel szerelik fel.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.