A SoftBank Group első embere, Maszajosi Szon még decemberben jelentette be egy Donald Trumppal folytatott megbeszélés után, hogy hogy a japán cégcsoport befektetési lehetőségeket keres az Egyesült Államokban. Ennek alapján a következő négy évben összesen 50 milliárd dollár értékkű beruházást ígért az USA-ban, ami nagyságrendben 50 ezer új munkahelyet is jelentene – és amit általában a beiktatására váró Trump elnök egyik PR-fogásaként értékeltek.
A Dow Jones ezzel kapcsolatban már az ősszel arról számolt be, hogy a befektetések egy – akkor 100 milliárd dollárosra becsült – tőkealapon keresztül valósulhatnak majd meg, amelyet a japánok különböző partnerekkel, elsősorban a szaúdi állami vagyonalappal együtt hoznának létre. A SoftBank egyébként éppen egy szaúdi befektetési csoportnak adta tovább a 32 milliárd dollárért felvásárolt ARM 25 százalékos tulajdonrészét.
93 milliárd már megvan a 100 milliárdból
Mint kiderült, a 168 milliárd dolláros vállalati értékkel rendelkező SoftBank csoport elsősorban a startup szcénában nézne körül – ez pontosan az a terület, ahol már Barack Obama utolsó éveiben is felerősödtek a külföldi befektetések megkönnyítését sürgető hangok, és ami az utóbbi időben a szaúdiak radarjára is felkerült, akik a tartósan alacsony olajárak ellenszerét egyebek mellett a technológiai befektetésekben keresik.
A SoftBank Vision Fund néven futó alapról tegnap óta ennél többet is tudunk: az általa kezelt vagyon ha nem is 100, de 93 milliárd dollárra nőtt. Ezzel létrejött a világ legértékesebb magántőke-alapja, amelybe a japánok és a szaúdiak mellett olyan iparági óriások is beszálltak, mint amilyen az amerikai Apple és a Qualcomm, a japán Sharp vagy a tajvani Foxconn. A cél továbbra is a 100 milliárdos határ átlépése, a csatlakozásra az újabb befektetőknek hat hónapja maradt.
Szon már októberben a mesterséges intelligenciát, a tárgyak internetét (IoT) és a robotikát határozta meg a SoftBank Vision Fund elsődleges érdeklődési területének, miután megítélése szerint ezek a fejlesztések lesznek alkalmasak rá, hogy megoldásokat hozzanak az emberiség legfontosabb jelenlegi problémáira. A szörnyeteg méretű hadikassza célja éppen az lenne, hogy segítsen létrehozni és kinöveszteni az információs forradalom új, meghatározó platformjait.
A monarchiákban kinyitják a pénzcsapot
A SoftBank egyébként 25 milliárd dollárt, a szaúdi állami vagyonalap 45 milliárd dollárt, az Egyesült Arab Emírségekben működő Mubadala Investment pedig további 15 milliárdot tolna a befektetési alapba a következő öt évben. Mindezt Trump elnök rijádi látogatása alkalmával jelentették be, ahol összesen 200 milliárd dollár értékben írkáltak alá szerződéseket az amerikai és a helyi gazdasági szereplők.
A Softbank Vision Fund közleménye szerint a hosszú távra szóló, nagy volumenű befektetések elengedhetetlenek lesznek ahhoz, hogy az emlegetett információs forradalom, illetve az azt lehetővé tevő üzleti szervezetek a következő szintre léphessenek. Ehhez megfelelő találtak megfelelő partnert a gazdaságuk diverzifikálására törekvő, a technológiához való hozzáférésre hajtó olajállamok között.
A szaúdiaknak nem ez az első jelentős befektetése a csúcstechnológiát vagy a digitális gazdasághoz kapcsolódó, új üzleti modelleket felvonultató cégek között. Az ARM mellett a legemlékezetesebb talán az Ubernek adott 3,5 milliárd dollár volt, ami egy magánkézben lévő szaúdi alaptól származott, és nem csak 11 milliárd dollárra emeli az Uber vagyonmérlegét, de egyben a világ legértékesebb, kockázatitőke-befektetők által finanszírozott vállalkozásává tette a céget.
A japán bölcsesség ereje: emberség a technológiai megoldások mögött
A globális válság súlyosan érintette az office piacot, ami a GLOBAL-UNION Kft. tevékenységét is veszélybe sodorta. A 100 százalékos magyar tulajdonban álló vállalat azonban a nehézségek közepette is megőrizte optimizmusát, és következetesen a legjobb döntéseket hozta.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak