Tegnap hivatalossá vált, hogy a Microsoft nagy tételben száll be a ChatGPT-ről elhíresült startupba. És úgy tűnik, elindult az MI-modell fizetős változata is.
Hirdetés
 

Összenő, ami összetartozik, avagy így lesz a pletykából valóság. A Microsoft hétfőn bejelentette, hogy komoly befektetést eszközöl az OpenAI-ban. Mindez nem túl nagy meglepetés, hiszen a két cég fokozatosan közeledett egymáshoz a sorozatosan megkötött partnerségeknek és együttműködéseknek köszönhetően. Év elején pedig már a most hivatalossá vált összefonódással kapcsolatban is részletekbe menő híresztelések keringtek az interneten.

Úriember pénzről nem beszél

Az együttműködés következő fokozatáról kiadott közlemény a korábbi pletykáknál lényegesen szűkszavúbb az üzlet pénzügyi vetületét illetően. A sajtóanyag több milliárd dolláros, többéves befektetést említ, ám a tűzhöz közeli forrásokra alapozott sajtóbeszámolók szerint az invesztíció értéke eléri a 10 milliárdot is. Ezért cserébe - szintén a fülesek szerint - Redmondhoz csorog majd az OpenAI nyereségének 75 százaléka, egészen addig, amíg ez el nem éri a mostani befektetés összegét. Ezt követően a Microsoft 49 százalékos tulajdoni arány után részesül majd a profitból.

A szoftveróriás a fokozottabb szerepvállalással mesterséges intelligenciához kötödő fejlesztéseket igyekszik felgyorsítani, hogy aztán az ezekből származó előnyök "széles körben megoszthatók legyenek a világgal". A sajtóanyagból idézett részt szabadabban úgy is lehet fordítani, hogy az új fejlesztések funkcionalitása a Microsoft termékeinek arzenálját gazdagíthatja majd. Ezzel kapcsolatban egyébként nem árul zsákbamacskát a vállalat, hiszen az már korábban is világossá vált, hogy a ChatGPT-ben rejlő lehetőségeket a Bing keresőben és különböző irodai alkalmazásokban egyaránt igyekszik kiaknázni a cég. (A redmondi nyomulás miatt időközben pánik üzemmódra kapcsolt a Google is.)

A most bejelentett együttműködés bebetonozza a Microsoftot a kizárólagos felhőszolgáltató pozíciójába, azaz az Azure infrastruktúrája tárolja és szolgálja ki az összes OpenAI-megoldáshoz kötődő kutási projektet, terméket és API-szolgáltatást. A közlemény külön kiemeli a nemrégiben indított Azure Open AI szolgáltatást, amely a Microsoft szóhasználatával élve "lehetővé teszi a fejlesztők számára, hogy élvonalbeli MI-alkalmazásokat hozzanak létre az OpenAI-modellek közvetlen elérésével".

Indulhat a profizmus

A fentiekkel párhuzamosan elkezdtek arról érkezni a hírek, hogy szűkített formában ugyan, de már elérhetővé vált a ChatGPT fejlettebb, előfizetéshez kötött verziója. Az OpenAI nemrégiben indította el a regisztrációt a ChatGPT Professional korai hozzáférésére, majd a vállalat január elején várólistát adott ki a szolgáltatásra, amelynek keretében meg is szondázta a jelentkezőket azzal kapcsolatban, hogy mire használnák az ingyenes verziónál lényegesen fejlettebb szöveggeneráló algoritmust, illetve hogy mindezért mennyit lennének hajlandók áldozni. Azt is közölte a cég az érdeklődőkkel, hogy amennyiben bekerülnek a korai körbe, akkor egy fizetési folyamatot is tartalmazó értesítéssel jelentkeznek.

Ehhez képest némileg váratlan módon egy twitterező arról számolt be, hogy felhasználói fiókjából közvetlenül képes volt havi 42 dolláros áron megvásárolni a Pro hozzáférést. A hitetlenkedő hozzászólások után minderről egy rövid bemutató videót is közzétett bizonyíték gyanánt.

Hogy ez csak egy véletlen hiba miatt sikerült-e, az egyelőre nem világos, mivel az OpenAI hivatalosan még nem jelentette be a kísérleti fázis elindítását és az árazást, miközben egyelőre nem reagált a sajtó témával kapcsolatos megkeresésére sem.

Cloud & big data

A robotok újabb bűnözési hullámot indíthatnak az Europol szerint

A robotok, a drónok és a mesterséges intelligencia fejlődésével a fizikai világban is megjelenik minden, ami eddig a digitális világra volt jellemző, nem beszélve arról, ha az automatizálás miatt tényleg tömegek veszítik majd el a megélhetésüket.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – egy jól működő adattudományi szervezet alapjai

Miért bukik el annyi adattudományi kezdeményezés már az indulás után? A válasz gyakran nem az algoritmusok összetettségében, hanem az adatok minőségében és kezelésében keresendő. Stabil adatforrások, következetes feature-kezelés és egy jól felépített Feature Store nélkül a gépi tanulás ritkán jut el a valódi üzleti értékteremtésig.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.