Bár a New York-i tőzsde (NYSE) alig néhány nappal ezelőtt jelentette be, hogy a kínai hadsereggel való kapcsolataik miatt január 7-én vagy 11-én felfüggeszti a China Telecom, a China Mobile és a China Unicom részvényeinek kereskedelmét, eltávolítva a kínai távközlési szolgáltatókat az amerikai tőzsdén jegyzett cégek listájáról. Bár véglegesnek ezt a döntést sem lehetett nevezni, hiszen az érintett vállalatoknak lehetőségük lett volna az intézkedés felülvizsgálatát kérni, a legújabb hírek szerint arra egyáltalán nem is kerül sor: a NYSE kedden már azt közölte, hogy mégsem készül a kínai telkók részvényeinek kivezetésére.
Azt pontosan nem lehet tudni, hogy mi történt január 1. és január 5. között, mivel a tőzsdei bejelentés mindössze arról szól, hogy további egyeztetésekre van szükség az illetékes szabályozó hatóságokkal. Ez persze azt jelenti, hogy nem sokkal később akár ismét nekifuthatnak a dolognak, de a témában megszólaló elemzők szerint a visszakozás meglehetősen nagy bizonytalanságról árulkodik a szabályozók részéről várható iránymutatásban, különösen az új kormányzat és az új amerikai elnök beiktatása körüli időszakban.
A várakozások szeirnt a kínai-amerikai kereskedelmi háborúban Joe Biden elnöksége sem feltétlenül hoz majd enyhülést. Különösen nem a mindig meghatározó jelentőségű első száz napban, amikor a megörökölt helyzetben az új adminisztráció semmiképpen sem a Kínának adott látványos engedményekkel akar majd villogni. A Reuters beszámolójában nyilatkozó alapkezelő is úgy látja, hogy a konfliktusban nem várható egyhamar enyhülés, és mindenkiazokat a befektetéseket kutatja, amelyek a lehető legkevésbé kitettek a kínai-amerikai feszültségnek.
Rengeteg pénz és még több bizonytalanság
Ahogy a hírügynökség jelentéséből kiderül, a három kínai telekommunikációs nagyvállalat részvényei látványos, 5-7 százalékos pluszba ugrottak az NYSE friss döntése nyomán – igaz, nem New York-ban, hanem a hongkongi tőzsdén. A szolgáltatók természetesen ott is jelen vannak, de a kettős listázás amúgy is általános gyakorlattá vált, mióta az Egyesült Államok és Kína viszonya látványosan megromlott. Ahogy nemrég írtuk, a BBC adatai szerint több mint 200 kínai társaság van jelen az amerikai értékpapír-piacon, összesen 2,2 ezer milliárd dollárnak megfelelő kapitalizációval.
A China Unicom és a China Telecom azóta közleményben jelezte, hogy tudomásul vette a helyzetet, és a szabályoknak megfelelően tájékoztatást tesz majd közzé a befektetőket érintő kockázatokról. A China Mobile egyelőre nem reagált az NYSE újabb bejelentésére, mint ahogy a New York-i tőzsde képviselője sem volt hajlandó további részleteket elárulni a Reuters kérdéseire. A kínai külügy korábban már meggondolatlannak, önkényesnek és és az általános piaci szabályokkal ellenkező lépének nevezte a három vállalat részvényeinek kizárását, a piacok pedig a politikai feszültség enyhüléseként értelmezték a tőzsdei bejelentést, így az amúgy is felszállóágban lévő kínai jüan még tovább erősödött.
Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben
Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak