A China Telecom, a China Mobile és a China Unicom uralja odahaza a távközlési piac nagy részét, de a hadsereggel való kapcsolataik miatt az USA-ban vége van a részvényeikkel való kereskedésnek.
Hirdetés
 

A New York-i tőzsde (NYSE) január első napján jelentette be, hogy megkezdi három meghatározó kínai telkó részvényeinek kivezetését, vagyis azt a folyamatot, amelynek eredménye a telekommunikációs vállalatok eltávolítása lesz a tőzsdén jegyzett cégek listájáról. A jelenlegi állás szerint a papírok kereskedelmét már január 7-én vagy 11-én felfüggesztik, de az érintett társaságoknak, a China Telecomnak, a China Mobile-nak és a China Unicomnak a szabályok szerint lehetőségük lesz a döntés felülvizsgálatát kérni.

Ahogy korábban írtuk, a távközlési szolgáltatások felügyeletét ellátó Szövetségi Hírközlési Bizottság (FCC) tavasszal már úgynevezett "show cause ordert" küldött az Egyesült Államokban tevékenykedő kínai távközlési szolgáltatóknak, amelyeknek a hatósági eljárás során hitelt érdemlően bizonyítaniuk, hogy az amerikai nemzetbiztonságra nézve nem jelent veszélyt a működésük. Az NYSE mostani lépése azonban Trump elnök múlt havi döntésének következménye, ami az amerikai befektetések korlátozásáról szól a kínai hasereg tulajdonában vagy irányítása alatt álló cégekben.

Újabb apró lépés az elmérgesedő küzdelemben

Az amerikai-kínai kereskedelmi háborúban a Trump-adminisztráció erős kártyához jutott, miután a Pentagon a nyáron listát készített az USA-ban is jelenlévő, a kínai hadsereggel kapcsolatban álló vállalatokról, rajta mások mellett a China Mobile-lal és a China Telecommal. Ennek eredményeként a múlt év végére már több tucat kínai nagyvállalatot távolítottak el a részvény- és kötvényindexekből, miután az említett rendelet összesen 31 kínai társaság részvényeinek vásárlását tiltotta meg az amerikai illetőségű befektetőknek, illetve az amerikai könyvvizsgálati standardoknak való megfeleléshez kötötte a kínai vállalatok papírjainak listázását.

A Reuters által idézett, kormányközeli amerikai források szerint a mostani tőzsdei kivezetés nem tekinthető nagy horderejű lépésnek, de annál nagyobb jelentősége van, ha ráirányítja a figyelmet a nemzetbiztonsági vagy emberi jogi kockázatokra. A három telekommunikációs szolgáltató a hongkongi tőzsdén is jelen van, és a nagyobb volumenű tranzakcióikra is általában ott kerül sor. A kettős listázás különösen azóta általános gyakorlat, hogy az Egyesült Államok és Kína mélyebbre ásta magát az évek óta zajló politikai-kereskedelmi konfluktusba; a BBC riportja szerint egyébként több mint 200 kínai társaság van jelen az amerikai értékpapír-piacon, összesen 2,2 ezer milliárd dollárnak megfelelő kapitalizációval.

A kínai gazdasági minisztérium szombati közleménye szerint Kína megteszi majd a szükséges lépéseket az érintett hazai cégek érdekeinek védelmében. A Reuters beszámolójából kiderül, hogy a kínai kormány a már megszokott módon a nemzetbiztonsági ürügyekkel való visszaéléssel és az általános piaci szabályokkal való inkonzisztenciával vádolja az amerikaiakat. A két nagyhatalom viszonya a várakozások szerint a leendő amerikai elnök, Joe Biden alatt sem enyhül majd, sőt a hírügynökség által is idézett vélemények szerint akár erőteljesebbé is válhat az egymással szembeni fellépés.

Piaci hírek

Végre pénzt is látna a nagy MI-fejlesztőkből a most 25 éves Wikipédia

Miután a modellek betanításának és az MI-chatbotok működtetésének is az alapja az online enciklopédia lerablása, a Wikimédia Alapítvány olyan új megállapodásokat jelentett be, amelyeken keresztül a Microsoft, a Google, a Meta és a többiek is áldozhatnak néhány dollárt a Wikipédia fennmaradására.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben

Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.

Az adatvezérelt működés sikere ritkán múlik azon, milyen technológiát vezet be egy vállalat. Sokkal inkább az a kulcs, hogyan illeszti az adattárházat, a BI-t és az MI-megoldásokat a meglévő rendszerekhez és döntési folyamatokhoz.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.