A Consumer Electronics Show (CES) kiállításon Linda Yaccarino, az X (korábban Twitter) vezérigazgatója jelentette be az X Money fizetési rendszer közelgő bevezetését, ami a társaság szerint "forradalmasítja a fizetéseket és a tartalomgyártók lehetőségeit". Nem sokkal korábban már kiderült, hogy az X több amerikai államban is engedélyt szerzett pénzátutalási tevékenységre, Yaccarino pedig egy szilveszteri bejegyzésében az X Money-t is olyan eszközként sorolta fel az X TV vagy a Grok MI-szolgáltatások mellett, ami 2025-ben "korábban elképzelhetetlen módon" fogja összekapcsolni egymással az X egyre fogyatkozó számú felhasználóját.
A CNBC beszámolója szerint úgy tűnik, hogy az X még azelőtt elindíthatja az X Money-t az Egyesült Államokban, hogy megkapná a szükséges jóváhagyásokat mind az 50 államban – legalábbis erre utal egy január elején közzétett kódrészlet, amelynek a forrását egyelőre nem igazolták. Az viszont biztos, hogy Elon Musk már a Twitter felvásárlását megelőzően felvázolta a terveit a kínai WeChathez hasonló "szuperalkalmazás" felépítéséről, amelynek keretei között a felhasználók minden online tevékenységüket elvégezhetik, ennek pedig alapvető eleme lenne a pénzügyi szolgáltatások zökkenőmentes integrálása a közösségimédia-élménybe.
Élmények mindenképpen lesznek
Az esemény keynote-ja során szóba került, hogy a versenytárs Meta is most hirdette ki tényellenőrző programjának megszüntetését az Egyesült Államokban, feloldva az "ellentmondásos témákra" vonatkozó korlátozásokat és bevezetve a felhasználók által generált "közösségi megjegyzéseket". Mindez az X-en működő Community Notes funkcióra hajaz, ami Yaccarino szerint szuper demokratikus módon egy "globális kollektív tudatra" bízza egymás elszámoltatást. Ez egyszerre védi a szólásszabadságot és akadályozza a félretájékoztatást, legalábbis az X CEO-ja szerint, bár az elemzők és a kivonuló felhasználók ezt máshogy látják.
A bő félórás, kérdezz-felelek formájú süketelés keretei között Yaccarino visszautasította azokat az Európából érkező kritikákat, amelyek értelmében az X tulajdonosa belpolitikai ügyekbe avatkozik, sőt választásokat igyekszik befolyásolni más országokban is. Az X vezérigazgatója nem lát benne különösebb problémát, ha a nagyhatalmú cégvezetők "folyamatosan elmondják a véleményüket", a féligazságok és konkrét hazugságok terjesztésében pedig az "eltérő álláspontokat" látja. Az X ugyanakkor fokozatosan átvenné a hagyományos (legacy) média szerepét is, amit Yaccarino egy emberinek szánt, de több szempontból is teljesen idétlen példával illusztrált.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak